Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
315.96
bux:
0
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Pistorius rosszul lett a tárgyalásán

Rosszul lett Oscar Pistorius hatszoros paralimpiai bajnok dél-afrikai futó perének hétfői tárgyalásán, miközben volt barátnője, Reeva Steenkamp boncolási jegyzőkönyvét ismertették, akinek a meggyilkolásával vádolják.

A vádlottak padján ülő Pistorius szinte folyamatosan a szemét törölgette, amikor pedig a törvényszéki orvos szakértő leírta, hogyan nézett ki Reeva Steenkamp golyó által szétzúzott koponyája, kétrét görnyedt, és elhányta magát.

A bíró Gert Saayman orvos szakértő kérésére előzőleg megtiltotta, hogy a média élőben közvetítse a vallomását. Egy korábbi bírói döntés szerint a tárgyalásokról a televízió részleges felvételeket készíthet, és a rádiók a teljes hangfelvételt is lejátszhatják a méltányos tárgyaláshoz való jogra, illetve a fokozott közérdeklődésre való tekintettel, de egyes tanúk kérhetik, hogy ne szerepeljenek a televízióban.

Miközben folytatódott az orvos vallomása, a jelen lévő számos újságíró láthatta, amint az atléta többször öklendezett, és olyan hangosan zokogott, hogy a mikrofont is el kellett venni előle.

Saayman professzort bízták meg a boncolással 2013. február 15-én, a gyilkosság másnapján. A szakértő emlékeztetett: a boncolás azt állapította meg, hogy Reeva Steenkamp halálának kiváltó oka többszörös, golyó okozta sebesülés volt. Elmondta azt is, hogy egy vérfoltos Nike trikót és egy, szintén véres, fekete ujjatlan mellényt is találtak.

Hétfőn ismét kihallgattak egy biztonsági őrt, aki röviddel a lövöldözés után beszélt Pistoriussal. Pieter Baba pénteken azt vallotta, telefonon hívta fel Pistoriust, aki először azt mondta, hogy "minden rendben", majd néhány másodperc múlva visszahívta, de akkor Pistorius már nem beszélt, csak sírt.

Baba vallomása az ügyészség szerint megerősítheti a vádat, miszerint Pistorius szándékosan követte el az emberölést, és megpróbálta eltitkolni a tettét.

Barry Roux, a védelem vezetője szerint Pistorius telefonált először, csak a sírástól nem tudott beszélni, a biztonsági őr viszont hétfőn kitartott amellett, hogy elsőként ő hívta a vádlottat.

A mindkét alsó lábszárán amputált, 27 éves atléta ellen előre kitervelt, szándékos emberölés, lőfegyver közterületen való használata és lőszer illegális birtoklása a vád. Pistorius 2013. február 14-én hajnalban házában lőtte le barátnőjét, Reeva Steenkampet. Azt állítja, hogy betörőnek gondolta a 29 éves nőt.

Címlapról ajánljuk

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Fontos adat jön, erre szegeződik minden tekintet!

Fontos adat jön, erre szegeződik minden tekintet!

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Érdemi elmozdulás az európai és amerikai határidős indexekben egyelőre nincsen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×