Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Romagyilkosságok - Elsőfokú ítélet

Kedden hirdetnek elsőfokú ítéletet a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő fegyveres, Molotov-koktélos támadások ügyében.

A Budapest Környéki Törvényszéken folyó per legutóbbi, július 24-i tárgyalásán az utolsó szó jogán K. Árpád és testvére, István semmit sem kívánt előadni. A harmadrendű vádlott, P. Zsolt ártatlanságát hangoztatta, míg Cs. István negyedrendű vádlott édesanyja sajtónyilatkozatát idézve azt mondta: bűnös, de nem bűnöző.

Az ügyben eljáró bírói tanács elnöke, Miszori László akkor azt közölte, hogy a vádlottak esetleges távolmaradása nem lesz akadálya a határozathirdetésnek.

A vád szerint a négy férfi 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, majd 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán támadt fegyverekkel és gyújtópalackokkal romákra.

A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy, Nagycsécsen két ember halt meg, Tatárszentgyörgyön egy 27 éves férfit és 5 éves kisfiát lőtték agyon, miközben azok felgyújtott házukból menekültek.

A 2011. március 25-én kezdődött elsőfokú büntetőperben az ügyészség K. Árpád elsőrendű, K. István másodrendű és P. Zsolt harmadrendű vádlottat ötszörösen minősülő - aljas indokból, előre kitervelten, több ember sérelmére, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett - emberöléssel vádolja tettesként, továbbá fegyveresen, csoportosan elkövetett rablással és lőfegyverrel való visszaéléssel is vádolja őket. Mindezért az ügyész e három vádlottra idén tavasszal perbeszédében tényleges életfogytiglant kért, míg a vád szerint az utolsó két gyilkosságban sofőrként közreműködő, és ezzel a minősített emberölések bűnsegédi magatartását megvalósító Cs. Istvánra határozott időtartamú fegyház kiszabását indítványozta.

A vádlottak ugyanakkor tagadták bűnösségüket a gyilkosságok, személyi sérüléssel járó cselekmények ügyében, és e vonatkozásban mindegyik védő ügyfelének felmentését kérte.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormányútfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormányútfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×