Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Õrizetben a verekedő menekültek

Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást a rendőrség négy külföldi ellen, aki péntek délután a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Debreceni Befogadó Állomásának területén egy 32 éves menekültet bántalmazott - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton.

Kovács Károly elmondta: a bántalmazott férfit a mentők kórházba szállították. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyeket a rendőrök elfogták és előállították a főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A szóvivő tájékoztatása szerint közülük három személyt vettek őrizetbe a nyomozók a kihallgatás után, míg negyedik társuk ellen szabadlábon hagyás mellett folyik a büntetőeljárás.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság előterjesztést tesz az őrizetbe vett személyek előzetes letartóztatásának indítványozására - ismertette Kovács Károly.

Az MTI tudósítója más forrásból úgy értesült, hogy a menekülttáborban lévő sportpálya használatán robbant ki a tömegverekedésbe torkolló vita afgánok, pakisztániak és afrikaiak között péntek délután.

A rendőrség nagy erőkkel - meg nem erősített információk szerint 300 fővel - volt jelen a táborban szinte egész éjszaka. Tartani lehetett ugyanis attól, hogy a rendőrök távozása után ismét egymásnak esnek a menekültek.

Szombatra virradó hajnalban autóbuszokkal vittek el menekülteket a debreceni befogadó állomásról. Az MTI úgy tudja, hogy az afrikaiakat átszállították egy másik menekülttáborba.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×