Infostart.hu
eur:
359.4
usd:
310.27
bux:
130632.44
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Elutasították Farkas Péter perújítási indítványát

Alaptalannak találta és elutasította a kábítószerrel való visszaélés miatt jogerősen elítélt Farkas Péter perújítási indítványát szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB). A határozat nem jogerős, a döntés ellen a védelem fellebbezett.

Az olimpiai bajnok birkózó ügyvédje arra hivatkozva kért perújítást védence ügyében, hogy az alapügyben nem rendeltek ki műszaki szakértőt, de az általa beszerzett műszaki szakértői vélemény kihatással lehet Farkas Péter bűnösségének megállapítására. A bíróság szerint azonban az új szakértői vélemény nem érintette a jogerős ítélet bűnösséget megállapító pontjainak többségét.

Farkas Pétert és testvérét, valamint annak egy ismerősét 2004-ben vették őrizetbe, mert a gyanú szerint kábítószer-ültetvényt üzemeltettek a Farkas testvérek tulajdonában álló budapesti ingatlan e célra kialakított pincerészében 2001 és 2004 között.

A bíróság először felmentette Farkas Pétert, mert nem talált bizonyítható összefüggést személye és a drogtermelés között, a megismételt eljárásban azonban első fokon öt, majd jogerősen hét évet kapott. Õ azonban még az elsőfokú ítélet kihirdetése előtt, 2008 novemberében kisétált a bíróságról, és elhagyta az országot. Andorrában fogták el, onnan 2010 elején hozták haza, azóta tölti jogerős büntetését. Testvére, aki az elsőfokú ítélet kihirdetése előtt ugyancsak elhagyta a bíróság épületét, de egy nappal később Vecsésen elfogták, ugyancsak hét év szabadságvesztést kapott, míg az ügy harmadik vádlottjára hatéves szabadságvesztést róttak ki.

Pelle Andrea, Farkas Péter védője a szerdai tárgyaláson azzal érvelt: míg a jogerős ítélet azt állapította meg, hogy a terepszint alá létesített építmény nem alkalmas hűtőháznak, addig a szakértő szerint alkalmas. Hangsúlyozta, hogy ott később almát is tárolt Farkas Péter. Szerinte így nem lehet megállapítani azt, hogy az építmény kifejezetten kábítószer-termesztésre lett kialakítva és átépítve. Ha pedig a jogerős ítéletben kifejtett logikai lánc első eleme nem állja meg a helyét, akkor a többi sem.

Az ügyészség képviselője azzal érvelt, hogy Farkas Péternek nem volt hűtőházzal kapcsolatos vállalkozása, engedélyt sem kért ilyesmire. Kifejtette: az építményt kifejezetten kábítószer termesztésére alakították ki, s ennek költségeit a sportoló fizette, továbbá a termesztés miatti magas közüzemi számlákhoz is hozzájárult.

A bíróság szerint a jogerős ítélet mintegy 20 pontban foglalta össze megállapításait, amelyek megalapozzák Farkas Péter büntetőjogi felelősségét.

A bíró indoklásában kifejtette: Farkas Péternek tisztában kellett lennie azzal, hogy illegális tevékenység folyik az építményben, ez be is bizonyosodott, de emellett szerepet is vállalt azzal, hogy az építkezésbe beruházott, segített az eszközök beszerzésében és a közüzemi számlák kifizetésében. Kifejtette továbbá, a szakértő ugyan azt mondta, az építmény alkalmas hűtőháznak, de ebből nem lehet arra következtetni, hogy az csak arra használható.

A perújítási tárgyaláson ott volt Farkas Péter testvére is, az MTI úgy tudja, épp szerdán szabadult.

Címlapról ajánljuk
Hatalmasat drágulhat a taxizás
Budapest

Hatalmasat drágulhat a taxizás

Jövő pénteken dönthet a Fővárosi Közgyűlés, a városvezetés elfogadta és beterjeszti a taxisok 27 százalékos tarifaemelési javaslatát; nem fenyegeti csőd a fővárost, de az új kormánnyal mihamarabb szeretnének megállapodni a szolidaritási hozzájárulás és a fejlesztési források ügyében is – mindezt Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója mondta egy csütörtöki háttérbeszélgetésen.

Hack Péter szerint az alaptörvény-módosítási tervek alkotmányellenesek, de az Alkotmánybíróság nem tudja megállítani őket

Hack Péter jogtudós alkotmányellenesnek tartja azt a tiszás alaptörvény-módosítási tervet, amely megakadályozná, hogy Orbán Viktor valaha is miniszterelnök lehessen még egyszer.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Színház ügyvezető igazgatója
Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Magyar Péter ma Bécsben folytatja diplomáciai körútját, miután tegnap Lengyelországban Donald Tusk miniszterelnökkel és több magas rangú tisztviselővel tárgyalt. A bécsi sajtótájékoztatón Magyar Péter jelezte: a különadók felülvizsgálatát tervezik, de ezek kivezetésének még nincs itt az ideje, előbb új költségvetésre és tisztánlátásra van szükség. Hétfőn közös munkacsoport indul az azbesztszennyezés ügyében, a két kormány pedig akár már szeptemberben közös kormányülést tarthat Gödöllőn. Itthon sem állt meg a politikai nagyüzem: az átadás-átvételi dokumentumok alapján 285,6 milliárd forintos csontváz került elő három nagy állami projektnél, miközben Bóna Szabolcs agrárminiszter az ukrán agrárimport tilalmának gyors visszaállítását ígérte. A kormányzati lépések legfontosabb csütörtöki fejleményeit percről percre követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×