Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Ryanair Boeing 737-8AS takes off from PRG Airport
Nyitókép: RafalSzmidt/Getty Images

Pórul járt a Ryanair több tucat magyar utasa

Körülbelül ötven magyar rekedt a valenciai reptéren, miután az özönvízszerű esőzések következtében kialakult áradások miatt lehetetlenné vált a reptérre ki-, illetve bejutás.

A Blikknek az egyik Valenciában rekedt utas elmondta, hogy szerdán már a becsekkolásnál káosz alakult ki a Ryanair csomagfelvevő pultjai előtt, ugyanis mindössze két ablak működött, és ezek látták el a légitársaság összes induló járatának csomagfelvételét.

A szerdai budapesti járat eredetileg 9.15-kor indult volna Budapestre. A Flightradar szerint a gép végül mintegy 75 perces késéssel szállt fel, majd landolt Budapesten. A gépre a Blikknek nyilatkozó utas csomagjai feljutottak, de ő a férjével és három gyermekével nem.

„Az volt a szürreális, hogy amikor én odajutottam a pulthoz, nekem azt mondták, Budapestre még nem lehet feladni csomagot, közben a mellettem lévő ablaknál meg becsekkoltatták a hazamenő magyarokat. Néhány óra után nekünk is sikerült, szaladtunk a repülőnkhöz, amelyről semmilyen indulási információ nem volt kiírva, de azt mondták, megvár minket. Néhány perc alatt odaértünk a kapunkhoz, ott közölték velünk, hogy itt hagyott minket a gép, de a csomagunk rajta van. Mindezt három gyerekkel, és nem mi voltunk az utolsó utasok, akik így jártak” – fogalmazott a szerencsétlenül járt utas.

Tájékoztatása alapján a légitársaság végül „többórás chatelést követően” átfoglalta a jegyeiket egy másik, két nappal későbbi, Malagából Budapestre induló gépre. Mint mondta, így, hogy átfoglalták a repjegyeiket, pert nem indítanak, de kártérítést követelnek majd a Ryanairtől, mivel ez a plusz két nap nagyjából 500 ezer forintjukba került – idézi a hvg.hu.

A dél-spanyolországi Valenciában a kedden jött hirtelen esőzés okozott villámárvizeket, majd áradásokat. A halálos áldozatok száma csütörtökre 95-re emelkedett. A DANA nevű évente jelentkező hidegcsepp többször okozott már katasztrófát és villámárvizeket Valencia környékén, volt olyan év, hogy ezer áldozatot is szedett.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Jens Spahn, a CDU vezető politikusa és a közös uniópárti Bundestag-frakció vezetője lemondásra kényszerült, miután kiderült, hogy férjével amerikai béranyától fogadtak örökbe gyermeket – miközben pártja és ő maga is a béranyaság tilalmának fenntartása mellett állt ki. A botrány azonban Friedrich Merz kancellárnak kapóra jöhet: nemcsak pártbeli riválisát semlegesíthette, de az új helyzetet a kormány átalakítására és saját embereinek kulcspozíciókba ültetésére is felhasználhatja. Merznek ugyanakkor sürgősen stabilizálnia kellene helyzetét, mivel népszerűsége történelmi mélypontra süllyedt, a szeptemberi tartományi választásokon pedig az AfD átveheti a hatalmat egy (keletnémet) tartományban. A CDU/CSU támogatottsága mindössze 22 százalékos, miközben a szélsőjobboldali AfD 27 százalékon áll, és a német lakosságot egyre jobban aggasztja az évek óta stagnáló gazdaság helyzete.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×