Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Eltemették Bándy Katát

Eltemették hétfőn Szekszárdon Bándy Katát; a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Pécsen meggyilkolt pszichológusát több százan kísérték utolsó útjára Szekszárdon, az alsóvárosi temetőben.

25 éves áldozatot a gyászszertartáson a kormány nevében Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter búcsúztatta. Azt mondta, el kívánják rettenti azokat, akik nem hajlandók és nem képesek tetteik súlyát mérlegelni, indulataikat megfékezni.

"Méltó és elrettentő büntetést várunk" - jelentette ki. Ugyanakkor olyan családokat és iskolákat szeretnénk erősíteni, ahol a nevelés és a szigor nem engedi az erőszakot - tette hozzá.

Balog Zoltán szólt arról, hogy ami Bándy Katával történt, bárhol és bármikor megtörténhet. "Ebbe mi nem törődhetünk bele" - fogalmazott a miniszter.

A rendőrség és a Belügyminisztérium nevében Heresznyei Zsuzsanna alezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság humánigazgatási szolgálatának vezetője búcsúzott a fiatal pszichológustól, szelíd humanistának nevezte, akit az isten is segíteni teremtett.

A római katolikus szertartáson a szekszárdi születésű áldozat halálát Sebestyén Molnár Árpád lelkész értelmetlennek és igazságtalannak nevezte.

A ravatalnál a család és a hozzátartozók mellett egy-egy szál virággal munkatársak, barátok, ismerősök rótták le kegyeletüket.

A fiatal nőt július 8-án hajnalban ölték meg Pécsett, holttestét július 11-én találták meg. A gyilkossággal a 26 éves P. Lászlót gyanúsítja a rendőrség.

Bándy Katát Pintér Sándor belügyminiszter a közszolgálat halottjának nyilvánította.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×