Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

"Újra ölhetett volna a pécsi gyilkos"

Akár további nőket is megerőszakolhatott, illetve megölhetett volna a Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított P. László, ha nem fogták volna el alig pár nappal a brutális bűncselekmény után - mondta a 26 éves férfi "elkövetési módszere" és jellemvonásai alapján a pécsi gyilkosság felgöngyölítésébe szakértőként bevont Kovács Lajos nyugalmazott ezredes.

A korábban az Nemzeti Nyomozó Iroda "döglött ügyek osztályát" vezető rendőr előrebocsátotta: a pécsi rendőrök az első perctől kezdve az ilyenkor szokásos eljárásnak megfelelően, kiválóan végezték a dolgukat, ám a mielőbbi eredmény elérése érdekében néhány idősebb, hasonló típusú ügyeken edződött kolléga, így az ő véleményét is kikérték.

A holttest megtalálását követő közös gondolkodás során arra jutottak, hogy Bándy Kata csak akkor sétálhatott önként a lakásától 500-800 méterre lévő, igen nehezen megközelíthető szeméttelepig, ha erre egy ismerőse kérte. Ellenkező esetben erőszakkal, kocsival hurcolhatták oda, valószínűleg többen - taglalta a kriminalisztikai szempontú feltételezéseket az ezredes.

Szerinte az azóta elfogott, és beismerő vallomást tevő P. László nem lett volna képes egymaga autót vezetni, leendő áldozatát lefogni, netán már a kocsiban megerőszakolni, megfojtani, illetve a fiatal nő táskáját kiüríteni, vagyis elképzelhető, hogy nem egyedül követte el a bűncselekményt, de ez a feltételezés még bizonyításra vár.

Kovács Lajos arra a kérdésre, mi támasztja alá , hogy a bűncselekményt autóban követték el, azt felelte: ez csupán az egyik verzió. Az is lehet, hogy a pszichológusnőt az elhagyatott füves területen lévő dombon ölte meg a tettes, majd onnan görgette le a mélybe, utána dobva üres táskáját, ám ennek ellentmond, hogy a dombon az elrabolt holmiból származó egyetlen nyomot sem találtak.

A nyugalmazott ezredes megjegyezte: noha a szakértők még nem támasztották alá a nemi erőszak tényét, a helyszínen tapasztaltak alapján szinte biztos, hogy ez történt. A feltételezett gyilkosról szólva az életellenes ügyek nagy tapasztalatú nyomozója úgy fogalmazott: primitív személyiség, aki mindent, beleértve áldozata legapróbb tárgyait is, erőszakkal akar megszerezni. Jellemét jól példázza a blogjában írt kijelentése: "...én vagyok a f.... gyerek".

Az éjszaka egyedül hazafelé sétáló fiatal, csinos pécsi pszichológus elleni halálos támadás kísértetiesen hasonlít a kiskunlacházi H. Nóra-ügyre - vélekedett az ezredes. A 14 éves Nórát 2008. november 23-án a helyi diszkóból hazafelé tartva a település egyik elhagyatott részén erőszakolta, majd fojtotta meg az azóta jogerősen életfogytiglanra ítélt Pocsai József. A közelben lakó tettest (nála a tinédzser táskájából elrabolt holmival) hosszas, megfeszített felderítő munka eredményeként találta meg a rendőrség - emlékeztetett Kovács Lajos. Mint mondta, a pécsi konzultáció közben többször is felelevenítette ezt a bűnügyet, rávilágítva az elkerülendő "nyomozati résekre".

A pécsi nyomozás folytatását, illetve befejezését olyan rutinmunkának nevezte, amelyet az őrizetbe vett P. László többszöri kihallgatásának hozadékát is felhasználva a helyiek kiválóan elvégeznek majd. A felkért "idős" zsaruk tevékenysége valószínűleg véget ért - tette hozzá.

Kovács Lajos felidézte, hogy negyven évnyi aktív ténykedése során körülbelül nyolc-tíz hasonló bűncselekmény nyomozásában vett részt. Minden ilyen esetben a kora hajnali órákban egyedül gyalogló fiatal nőt erőszakoltak és öltek meg. A legnagyobb visszhangot kiváltó ügyek közül a Szergej bohóc magyar felesége elleni, a hetvenes években Budapesten történt támadást, illetve a kiskunlacházi gyilkosságot emelte ki az ezredes.

A 25 éves Bándy Kata rendőrségi pszichológus július 8-án, vasárnap hajnalban egyedül, gyalog indult el egy sörözőtől, de az otthonába nem érkezett meg. A holttestét július 11-én délután találta meg egy férfi a pécsi Délibáb utcában, egy bokros területen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×