Gaskó Bertalan elmondta: a putnoki polgármesteri hivatal épületének felújításán, az állványon, kétemeletnyi magasban dolgozó munkások március 23-án és 26-án is lövések koppanására lettek figyelmesek. Az első esetben még nem tulajdonítottak jelentőséget a dolognak, de később, amikor az egyik munkást a combján érte a lövés, bejelentést tettek a rendőrségen.
A rendőrök rövid időn belül elfogták a légpuskával lövöldöző 19 éves helybéli férfit, aki egy ház tetőtéri ablakából adott le lövéseket az állványon dolgozó emberekre.
A légpuskát és tartozékait a házkutatás során megtalálták, lefoglalták, a putnoki fiatalemberrel szemben pedig garázdaság vétsége miatt indult eljárás.
„Berúgja az ösztöneim kapuját” – Bata Éva a P̵a̵t̵k̵á̵n̵y̵o̵k̵ Emberek című előadásról




