Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Holttestre bukkantak egy Pest megyei erdőben

Egy egyelőre ismeretlen személyazonosságú holttestet talált vasárnap egy fiatalember Mogyoród és Gödöllő között az erdőben.

Balázs László, a Pest megyei Kutató Mentő Szolgálat elnöke - akit a holttest felfedezője értesített - az MTI-nek elmondta, hogy a terület vegetációját feltérképező fiatalember furcsa szagra lett figyelmes, illetve egy tetemhez hasonló alakot látott. Szavai szerint a férfi ezután sokkos állapotban elrohant a területről és később hívta fel őt.

A szolgálat tagjai a környéken tréningeztek, ezért rövid idő alatt átértek a helyszínre, ahol két kutyával perceken belül megtalálták a tetemet, majd értesítették a rendőrséget.

Beluzsárné Belicza Andrea, Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel közölte, hogy a fél négy körül érkező bejelentést követően a rendőrök az erdőben megkezdték a helyszíni szemlét. Arra a kérdésre, hogy az áldozat hogyan veszítette életét, csak a boncolás után lehet majd választ kapni - tette hozzá.

Az MTI információi szerint, a holttest állapota alapján az sem kizárható, hogy a halál beállta óta akár már hónapok is eltelhettek.

Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×