Infostart.hu
eur:
353.15
usd:
309.12
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál

Tizenéves rablókat fogtak el - képriport

Előállították a rendőrök azt a három tinédzsert, akik a gyanú szerint mobiltelefont loptak egy budapesti iskolánál - közölte a rendőrség honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rendészeti Szervek Akció Osztályának munkatársai hétfőn állampolgári bejelentés alapján érkeztek ki az egyik XIII. kerületi középiskolába. A helyszínen a sértett beszámolt arról, hogy az iskola bejárati ajtaján kilépve három fiatalkorú fiú elállta az útját, majd közülük az egyik megfenyegette őt és a mobiltelefonja átadására szólította fel. A fiú elmenekült a helyszínről a készülékkel.

Ezt követően az iskola egyik dolgozója elmondta, hogy szemtanúja volt a rablásnak és a támadók egyike az iskola korábbi tanulója. A rendőrök eljutottak egy 15 éves fiatalemberhez, akit kihallgattak. A 15 éves fiú és 16 éves társa - aki szintén a lakásban tartózkodott - elmondták, hogy az iskolánál találkoztak egy ismerősükkel. Az ismerősük - egy 14 éves fiú - leszólított egy diákot, de elmondásuk alapján nem hallották a kettejük közötti párbeszédet, mivel távolabb álltak. A beszélgetést követően a 14 éves fiú közölte velük, hogy ő hazamegy, majd futni kezdett a villamos felé. A harmadik fiút is - szintén szülői segédlettel - sikerült előállítani.

A rendőrök a 14 éves, a 15 éves, valamint a 16 éves fiatalembert a bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a XIII. kerületi kapitányságra.

Az ügyben a további eljárást csoportosan elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×