Infostart.hu
eur:
364
usd:
319.93
bux:
0
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
Kulka János színművész egy jelenetben Ujj Mészáros Károly rendező X. című skandináv típusú krimije forgatásán Budapesten 2017. április 13-án. A Magyar Nemzeti Filmalap 489 millió forinttal támogatja a thrillert, amely várhatóan 2018 első felében kerül majd a mozikba.
Nyitókép: MTI/Kallos Bea

Újabb premierre készül Kulka János

A színész, július 19-én Szegeden áll színpadra, és kiderült, hogy a Trojka Színházi Társulás következő évadában is kapott szerepet.

A Blikk szerint, három évvel ezelőtti sztrókja után javul az állapota, így egyre több munkát vállal: öt darabban lesz látható a közeljövőben.

A lapnak Bodrogi Gyula elárulta, milyen a közös munka Kulka Jánossal. „Együtt játszunk majd a Don Juanban, amit a Szegedi Szabadtéri Játékokon adunk elő."

Mint mondta: nagyon jó együtt játszani, mindig örül, ha egy darabban vannak. Sok évtizede dolgozunk közösen, jól ismerjük egymást. Bodrogi Gyula szerint szinte nem is látni a színészen, hogy min ment keresztül.

„Aki még nem látta előtte élőben játszani, annak fel sem tűnik, hogy bármi más lenne. Le a kalappal előtte, fantasztikus színész!”

– fogalmazott.

Kulka János nemcsak a nyáron, hanem a következő színházi évadban is szerepet kapott. A Trojka Színházi Társulás a tavasszal mutatja be a Varázsfuvola című darabot. A társulat vezetője, Soós Attila elmondta:

"János annyi szerepet kap nálunk, amennyit csak akar.

Persze, ügyelünk arra, hogy ne terhelje túl magát, de olyan jó köztünk a kommunikáció, hogy ez nem fordulhat elő." Elárulta: Kulka Varázsfuvolában való szereplése is közös elgondolás volt.

Címlapról ajánljuk
Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Zelenszkij Trumppal készül találkozni, már nyolc napja tartanak a tüntetések Ukrajnában – Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Zelenszkij Trumppal készül találkozni, már nyolc napja tartanak a tüntetések Ukrajnában – Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Médiajelentések szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a jövő héten az Egyesült Államokba látogat Lindsey Graham néhai szenátor temetésére, és Donald Trump amerikai államfővel is találkozik. Csütörtökön már sorozatban nyolcadik napja mentek ki tüntetni az emberek az utcára Ukrajnában, követelve Mihajlo Fedorov volt védelmi miniszter visszahelyezését pozíciójába. Fedorov csütörtökön ismét azt nyilatkozta, bár Zelenszkij több más hivatalt is felajánlott neki, ő csak a védelmi miniszterit fogadja el, mert csak ott lehet valódi döntési helyzetben az ukrán fegyveres erőket illetően. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×