Infostart.hu
eur:
365.77
usd:
321.74
bux:
150873.64
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Nyitókép: Twitter/Humboldt County Sheriff ‏

Csodával határos módon találtak meg két eltűnt kislányt

Negyvennégy óra után mentettek ki az észak-kaliforniai vadonból két kislányt, akikre a gumicsizmáik nyomait és müzliszeleteinek csomagolópapírjait követve találtak rá vasárnap a rendőrök.

William Honsal, a Humboldt megyei rendőrfőnök szerint a nyolcéves Leia Carricóra és ötéves húgára, Caroline-ra a benbowi otthonuktól nagyjából 2,3 kilométerre, egy fás területen találtak rá vasárnap. A kislányok péntek délután tűntek el, miután az édesanyjuk azt mondta nekik, hogy nem mehetnek el sétálni.

A mindössze néhány túlélő-felszereléssel útnak indult gyerekek kiszáradva és átfázva, de ettől eltekintve "épen és egészségesen", sérülések nélkül kerültek elő, ami részben annak köszönhető, hogy mindketten részt vettek egy helyi túlélő kiképzésen.

"Ez egy igazi csoda! Elképesztő, hogy a gyerekek 44 órát túléltek ezen a vad vidéken" - mondta a rendőrfőnök.

A rendőrség közzétett egy képet az egyik kislányról, amint rózsaszín gumicsizmát, piszkos farmert, hosszú rózsaszín pólót és gyapjúsapkát viselve álldogál, egy térdelő tűzoltó pedig beszél hozzá.

Honsal szerint a lányok meleg ruhát, vizet és élelmet kaptak, majd megvizsgálták őket: mindketten jókedvűek és jól vannak.

"Sokan egy szemhunyásnyit sem aludtunk az elmúlt 48 órában. Hihetetlen, hogy végül ilyen pozitívan zárult az eset. A két kislánynak biztosan van mit mesélnie" - mondta a rendőrfőnök.

A nagyszabású keresés tucatnyi testület és hatóság, köztük a Nemzeti Gárda, helikopterek és nyomkövető kutyák bevonásával zajlott.

Mike Fridley főhadnagy szerint a mentőcsapatok már szombaton abban reménykedtek, hogy megtalálják a lányokat, miután rábukkantak a gumicsizmáik nyomára és a müzliszeletek papírjaira.

"A csomagolópapírok mutatták meg nekünk az irányt" - tette hozzá Fridley, aki később maga értesítette a lányok édesanyját a jó hírről.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter fontos bejelentést tett, miután találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban

Magyar Péter fontos bejelentést tett, miután találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban

Magyar Péter meghívta XIV. Leó pápát egy magyarországi látogatásra. A Tisza-kormány átvizsgálja, majd folytatja a Hungary Helps programot – mondta a miniszterelnök, miután találkozott a pápával, majd plenáris tárgyaláson vett részt Paul Richard Gallagher érsekkel, a Vatikán Államtitkársága államközi kapcsolatokért felelős titkárával és Fabio Salerno magyar ügyekért is felelős szentszéki diplomatával.

Hétfőn szavaz a legfőbb ügyészről is az Országgyűlés

Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett jövő hétfőre Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője. A parlamenti honlapon szereplő indítvány szerint az Országgyűlés ekkor szavazna a Baka András által javasolt legfőbb ügyészről, Szathmáry Zoltánról, valamint Hankó Balázs (Fidesz), Seszták Miklós (KDNP), Gurzó Mária (Tisza) és Magyar Péter miniszterelnök mentelmi jogáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×