Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Nyaraló gyerekek haltak meg a Szjamozero tavon

Tizennégy vízitúrázó gyerek életét vesztette, amikor csónakjaikat felborította a vihar az Északnyugat-Oroszországban fekvő karéliai Szjamozero tavon - közölte vasárnap Vlagyimir Markin, az orosz Nyomozó Bizottság szóvivője.

A baleset szombaton történt. Sajtójelentések szerint a meteorológiai szolgálat a tragédiát megelőzően erős viharra figyelmeztetett.

Három csónakban 47, 12 és 15 év közötti gyerek, valamint négy oktató tartózkodott. Az áldozatok valamennyien Moszkvából érkeztek egy olyan csoporttal, amelynek tagjai vagy árva gyerekek, vagy hátrányos helyzetű családokból származnak, és pihenésüket a moszkvai önkormányzat finanszírozta.

A bűnügyi nyomozásokat végző szövetségi testület vizsgálatot indított az ügyben. A gyerekeket nyaraltató, Park-otel Szjamozero nevű cég vezetőjét, annak helyettesét, valamint két oktatónőt őrizetbe vettek.

A vízitúrát nem jelentették be előre a hatóságoknál, így a bajba jutottak mentése csak éjjel kezdődhetett meg, azután, hogy egy, a partra kivergődött 12 éves kislány értesítette egy part menti falu lakosait.

Öt gyereket kórházban ápolnak. Karélia összes gyerektáborában vizsgálatot indítottak a biztonsági előírások betartásának ügyében. Az Oroszországhoz tartozó köztársaságban a hétfőt gyásznappá nyilvánították.

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×