Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Nyomozás indult molesztálás miatt egy nagykanizsai kajakedző ügyében

Kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt nyomozást indított a nagykanizsai rendőrkapitányság, miután több sajtóorgánum is beszámolt arról, hogy egy nagykanizsai kajakedző molesztálta lánytanítványait.

Sznopek Veronika, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI megkeresésére annyit közölt, hogy a nagykanizsai rendőrök hétfőn ismeretlen tettes ellen rendeltek el nyomozást kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt. A szakértők bevonásával folytatott nyomozás egyéb részleteiről további tájékoztatást nem kívánt adni.

A történtekről elsőként beszámoló Blikk azt írta: a tréner egy közösségi oldalon írt szexuális tartalmú üzeneteket tizenhárom-tizenhat esztendős tanítványainak, illetve volt olyan lány, akivel az autójában próbált kikezdeni.

A jelenleg Zala megyében tevékenykedő szakember több kiemelkedő versenyzőt, olimpiai bajnokokat is edzett korábban.

Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke úgy fogalmazott, hogy hivatalos értesítést egyelőre nem kaptak, így az ügyben nem tudnak érdemben nyilatkozni.

"...Soha nem fordult elő a sportágunkban hasonló eset, amíg egy ilyen ügy nem zárul le jogi értelemben, addig az érintett szakembert is megilleti az ártatlanság vélelme. Mentegetni azonban senkit sem fogunk, ha az említett ügy bizonyságot nyer, az illetőnek egyetlen napra sincs tovább helye a kajak-kenu sportágban" - olvasható a szövetség közleményében.

Címlapról ajánljuk

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×