Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Egymilliárdot tettek zsebre a repceolaj-csalók

Csaknem egymilliárd forint áfát csalt el egy budapesti cég repceolaj-beszerzéssel. Az adóhivatal revizorainak korábbi gyanúját az elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszer adatai is megerősítették - tájékoztatott a NAV bűnügyi szóvivője.

A bűnszervezet tagjait a pénzügyi nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A NAV munkatársai a cég vagyonából több mint kétmilliárd forintot biztosítottak, így az okozott kár teljes egészében megtérülhet - közölte Sárközi Alexandra.

Elmondta: a repceolaj-szállítmányok naponta érkeztek Lengyelországból és Szlovákiából egyenesen a budapesti cég Heves megyei telephelyére, miközben papíron a beszállítók magyar gazdasági társaságok voltak. Valótlan tartalmú számlák felhasználásával a szervezet azt a látszatot keltette, mintha az árut belföldről szerezte volna be. A számlázó cégek általában adóbevallást sem tettek - fűzte hozzá a szóvivő.

A telephelyre érkezett nyersolajat feldolgozták, és belföldi vevőknek értékesítették. Az eddigi adatok szerint a budapesti cég 900 millió forint áfát csalt el.

A gyanúsítottak elfogásában szervezett akcióban - a fővárosban és négy megyében, huszonnyolc helyszínen - a NAV nyolcvan munkatársa, pénzügyi nyomozók, revizorok, informatikusok és pénzügyőrök vettek részt.

Az adóellenőrök kétmilliárd forint értékben biztosítottak gépsort és árukészletet, emellett bankszámlákon csaknem 400 ezer eurót zároltak és a házkutatások során talált készpénzt is lefoglalták.

Továbbá a rendőrség együttműködésével sikerült elfogni egy többszörösen körözött férfit, aki az ügyben irányító szerepet töltött be. Kihallgatása után haladéktalanul büntetés-végrehajtási intézetbe szállították, ahol megkezdte lopás miatt korábban jogerősen kiszabott három év nyolc hónapos börtönbüntetése letöltését.

A pénzügyi nyomozók költségvetési csalás miatt öt férfit hallgattak ki gyanúsítottként - közölte a szóvivő.

Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×