Infostart.hu
eur:
382.07
usd:
328.11
bux:
109329.96
2025. december 5. péntek Vilma

Sokan megvennék az art deco ausztrál várost

Külföldről és belföldről is nagy az érdeklődés a 145 hektáron elterülő, 1920-as években art deco házakkal felépült ausztrál város iránt, amely a múlt héten került az ingatlanpiacra.

A tasmániai Tarraleah várost az 1920-as években építették annak a kétezer Európából toborzott munkásnak, aki az állam vízerőművében dolgozott. A városkában 33 art deco épület, ötcsillagos szálló, golfpálya, színház, templom, pisztrángozó horgászhely és lakókocsi-parkoló is található. A turisztikai célpont mintegy tízmillió amerikai dollárt (2,7 milliárd forintot) érhet a becslések szerint.

A Tarraleah eladásával foglalkozó ingatlanügynök, John Blacklow elmondta, hogy bár még csak a múlt csütörtökön került a piacra a város, máris 30-40 érdeklődő kereste meg őt, néhányan a tengerentúlról, de sokan Ausztráliából.

A város a nyolcvanas és kilencvenes években nehéz időket élt át, szinte teljesen elnéptelenedett. A tasmániai vízenergia bizottság 2003-ban egy ingatlanfejlesztőnek adta el a települést 1,5 millió amerikai dollárért. Három évvel később Julian Homer vásárolta meg, aki az elmúlt évtizedben több mint egymillió dollárt költött a város korhű restaurálására, és most elhatározta, hogy túlad rajta.

Homer elgondolása szerint Tarraleah jó befektetés lehet vállalatoknak, esetleg egyházi csoportoknak.

Címlapról ajánljuk

A szuperkomputer nem bízik Lionel Messiben? Este sorsolás!

Pénteken, magyar idő szerint 18 órától rendezik a washingtoni John F. Kennedy Centerben a 2026-os labdarúgó-világbajnokság sorsolását. Az Opta elemző cég elkészítette esélylatolgatását: kiderült, matematikai képletek alapján mely válogatottak számítanak favoritnak. Ennek alapján (is) nagy biztonsággal megállapítható: európai vagy dél-amerikai győztest avatnak majd.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Amerika magára hagyhatja Európát, Trump hamarosan találkozhat Putyinnal – Háborús híreink pénteken

Amerika magára hagyhatja Európát, Trump hamarosan találkozhat Putyinnal – Háborús híreink pénteken

A Reutershez jutott információk szerint az amerikai védelmi minisztérium tisztségviselői azt mondták diplomaták társaságában, hogy Washington szeretné, ha Európa 2027-ig átvenné a NATO hagyományos védelmi képességeinek nagy részét, a hírszerzéstől a rakétákig. Jurij Usakov, az orosz elnök segédtisztje szerint reális esély van arra, hogy a két vezető politikus hamarosan találkozik egymással – közölte a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×