Infostart.hu
eur:
364.48
usd:
319.89
bux:
144298.57
2026. július 23. csütörtök Lenke

Háromszáz milliós kárt okozott a szél az erdőkben

Háromszáz millió forintot meghaladó kár keletkezett az észak-magyarországi erdőkben a május 15-i viharban - közölte az Északerdő Zrt. vezérigazgatója, miután összegezték a károkat.

Zay Adorján tájékoztatása szerint május közepén óránként 100-120 kilométeres északi széllel kísért vihar csapott le a térségre, a korábbi nagy esőzések miatt felázott talajból a szél sok helyen kifordította a törzseket.

Az előzetes kárfelmérések szerint több mint húszezer köbméter faanyag károsodott, a legnagyobb veszteségek a Zemplénben voltak, de a Bükk és Aggtelek vidéke is megsínylette a vihart, a kár mintegy 300 millió forint.

Az ítéletidő főként bükkösöket tett tönkre, de helyenként tölgyeseket, fenyveseket is.

Az elmúlt napokban az élet- és balesetveszélyes fatörzseket már eltávolították azokon a területeken, amelyek nem állnak természetvédelmi oltalom alatt, a jövő hét elején megkezdődik a kárfelszámolás, míg a védett területeken a természetvédelmi hatóság engedélyének birtokában indulhat el a munka.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is – mondta Magyar Péter. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg. Négy Eximbankhoz kötődő ügyben, 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tettek feljelentést, köztük a volt Szofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Itt az EKB kamatdöntése!

Itt az EKB kamatdöntése!

Nem változtatott az irányadó kamaton az Európai Központi Bank (EKB) júliusi kamatdöntése során, a betéti ráta maradt 2,25 százalék. Bár a döntés maga nem okozott meglepetést a piacok számára, a befektetők kiemelt figyelemmel követik majd, hogy Christine Lagarde jegybankelnök milyen hangnemben értékeli az energiaárak gyors emelkedését és az inflációs kilátásokat. Bár elemzők szerint Lagarde maradhat az adatfüggő üzemmód és az el nem köteleződés narratívája mellett, a sajtótájékoztatón akár a jövőbeli kamatemelés(ek)kel kapcsolatban is elhangozhat pár utalás. Az eseményről szokás szerint ebben a cikkben élőben tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×