Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Megtépázta Hajdúszoboszlót a vihar

Hajdúszoboszlón vasárnap is dolgoznak a szombat esti vihar okozta károk elhárításán - közölte Kiss Szilvia, a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság sajtóügyeletese az MTI-vel.

Elmondta, a kánikula utáni vihar jégesővel érdekezett meg a megyébe, a legnagyobb károkat Hajdúszoboszlón okozta, de jelentősebb károk keletkeztek Pocsajban és Konyáron is.

A vihar a legnagyobb pusztítást Hajdúszoboszló északi részén végezte: az eddigi információk szerint mintegy 100 lakóház sérült meg - ismertette a szóvivő.

Közlése szerint az áramszolgáltató arról tájékoztatott, hogy az áramkimaradás mintegy 520 kisfogyasztót érintett, az éjszakai munkák során az áramszolgáltatás helyreállt, kivéve azoknál a fogyasztóknál, ahol a vezetékek leszakadtak.

Az éjszaka folyamán a tűzoltók folyamatosan vonultak egyik kárhelyszíntől a másikig. Hajdúszoboszló utcáin eddig csaknem 70 helyen avatkoztak be, zömében a lakóházakban keletkezett károk elhárításán dolgoztak, épületekre, autókra, kerítésekre, utakra dőlt fákat, leszakadt ágakat távolítottak el.

Hajnali négy órakor a terepen lévő 14 tűzoltó egység munkabiztonsági szempontból felfüggesztette a munkálatokat, azonban a szolgálatváltást követően tovább folytatják a kárfelszámolást - tájékoztatta Kiss Szilvia az MTI-t.

Címlapról ajánljuk
Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

December 20-án időközi önkormányzati választást tartanak Dunakeszi 7. számú választókerületében, miután a körzetet 13 és fél évig képviselő kormánypárti Benkő Tamás lemondott mandátumáról. Bár a városvezetést stabil Fidesz–KDNP többség alkotja, érdekes lesz, hogy miképpen alakultak az erőviszonyok két és fél év után.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Megremegett a tőzsdén az AI-sztori - Van ok az aggodalomra?

Megremegett a tőzsdén az AI-sztori - Van ok az aggodalomra?

Eladási hullám söpört végig a héten a technológiai részvényeken, miután a makrogazdasági környezet és az AI-beruházások megtérülésével kapcsolatos kétségek egyszerre rontották a hangulatot. A vártnál magasabb amerikai infláció a finanszírozás drágulásától való félelmet erősítette, és egyre több kérdés merült fel az adatközpontokra költött hatalmas összegek körül. Az aggodalmak a CoreWeave-nél sűrűsödtek össze, az Nvidia által támogatott felhőszolgáltató esete pedig megmutatja, hogy a nagy megrendelésekkel együtt növekvő finanszírozási igény az AI-boom egyik legsérülékenyebb pontja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×