Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Túlsúlya miatt nem maradhat Új-Zélandon egy dél-afrikai vendégszakács

A helyi hatóságok döntésének értelmében nem dolgozhat tovább Új-Zélandon egy túlsúlyos dél-afrikai szakács, mert túlságosan nagy egészségügyi kockázatot jelent a szigetországnak.

A 130 kilogrammos Albert Buitenhuis 2007-ben költözött Christchurch-be. Munkavállalási engedélyét eddig minden évben meghosszabbították, most azonban elutasították, arra hivatkozva, hogy "nincs az elfogadható egészségügyi normáknak megfelelő állapotban".

Felesége a BBC televíziónak azt is elmondta, hogy érkezésük idején férje még 160 kilogrammot nyomott, tehát a mostani döntést annak ellenére hozták, hogy az elmúlt öt évben 30 kilót fogyott.

Hozzátette, hogy erre hivatkozva fellebbeztek is az elutasító határozat ellen.

A bevándorlásügyi hatóság egy illetékese úgy nyilatkozott, fontosnak tartják, hogy minden vendégmunkás elfogadható egészségi állapotban legyen, és így ne jelentsen nagy anyagi és munkaterhet az új-zélandi egészségügyi rendszernek.

Buitenhuis túlsúlya szerinte komplikációk egész sorának jelentős mértékű kockázatát hordozza magában, beleértve a cukorbetegség, a krónikusan magas vérnyomás és a szívbetegség rizikóját.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
A bérlakásprogramnál a matek után kezdődik a nehezebb feladat

A bérlakásprogramnál a matek után kezdődik a nehezebb feladat

Egy friss szakmai írás Reith András tollából jogosan figyelmeztet: a bérlakásról nem lehet úgy beszélni, mintha minden új lakás ugyanazt a célt, ugyanazt a pénzügyi logikát és ugyanazt a hozamot jelentené. A költség, a közpénz és a megtérülés mérlegének valóban ki kell jönnie. De a bérlakás nem az átadás napján dől el. Az a kérdés, hogy húsz év múlva is kié a lakás, miből újítják fel, és marad-e belőle megfizethető otthon. Az építő és izgalmas vita a Portfolio Future of Construction konferenciáján is folytatódik majd, érdemes lesz velünk tartani!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×