Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter

Tömegbaleset az M15-ösön: két halott, 51 sérült

Két halálos áldozata, 10 súlyos és 41 könnyű sérültje van annak a közúti balesetnek, amely éjfél előtt történt Győr-Moson-Sopron megyében az M15-ös autóúton - közölte Kocsis Tünde rendőr alezredes, a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A sérülteket a győri, a tatabányai és a mosonmagyaróvári kórházakba szállították. A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba szállított sérültek közül az egyiknek az állapota életveszélyes.

Az autóúton két Szlovákia felől érkező kamion, egy szlovák és egy lengyel érintőlegesen ütközött, aminek következtében a szlovák kamion a másik útpályán frontálisan ütközött egy cseh autóbusszal. Az autóbuszon két vezető és 50 fő, köztük mozgássérültek utaztak. A szlovák kamion kigyulladt, vezetője életét vesztette, a másik halálos áldozat az autóbusz váltósofőrje volt.

A rendőrség megkezdte a vizsgálatot halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett közúti baleset ügyében.

A rendőrség reggel fél 8-kor közölte, hogy egy sávon, váltakozó irányú forgalommal, rendőri irányítás mellett újraindult a forgalom az M15-ös autóútnak a baleset miatt korábban lezárt szakaszán Hegyeshalomnál. Kocsis Tünde, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hozzátette: egyszer még, körülbelül negyedórára le fogják állítani a forgalmat, amíg daruval elmozdítják majd helyükről a járműroncsokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×