Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter

Gyilkosság áll a budaörsi baleset hátterében

Nem a közlekedési balesetben elszenvedett sérülés, hanem mellkasi szúrás miatt halt meg egy férfi február 23-án egy budaörsi körforgalomnál - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.

A főkapitányság bűnügyi osztálya H. Rajmund 22 éves budapesti lakos ellen emberölés megalapozott gyanúja miatt, K. Zsolt 19 éves és L. József 20 éves budapesti lakos ellen - szintén fogva tartásuk mellett - csoportosan elkövetett rablás gyanúja miatt folytat eljárást. Társuk, a szintén eljárás alá vont 36 éves Poczkodi Károly jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik - olvasható a közleményben.

Ez év február 23-án este érkezett a budaörsi rendőrkapitányságra bejelentés, mely szerint a Malomkő utcai körforgalom utáni szakaszon halálos közúti baleset történt. Az elsődleges információk szerint egy BMW típusú személygépkocsi ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd szalagkorlátnak ütközött. Az autóban a helyszínre érkező rendőrök egy 34 éves férfi holttestét találták meg.

A police.hu-n pénteken közzétettek szerint információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a balesetet megelőzően valaki kiugrott az autóból és elmenekült. A szemle során a holttest mellkasán egy szúrt sebet vettek észre a rendőrök, az autójában, illetve a férfi lakásán pedig kábítószer-gyanús anyagot tartalmazó csomagokat találtak.

Az igazságügyi boncolás megállapította, hogy a sértett halálát idegenkezűség okozta.

Az eljárás során kiderült: a bűncselekményt K. Zsolt, H. Rajmund, L. Ferenc és Poczkodi Károly követte el, akik azzal az ürüggyel beszéltek meg találkozót a sértettel, hogy "anyagot" vásárolnak tőle, valódi szándékuk azonban a férfi kirablása volt. H. Rajmund beült a sértett autójába, aki a gyanús körülményeket észlelve nagy sebességgel elindult, ekkor az elkövető - a nála lévő késsel - egyszer megszúrta, majd kiugrott a mozgó járműből.

A gyanúsítottak közül hármat pénteken az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezett, negyedik társukat még nagy erőkkel keresik az életvédelmi nyomozók - írta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Címlapról ajánljuk
Az idén „szuper El Niño” alakulhat ki, különleges hőséget hoz

Az idén „szuper El Niño” alakulhat ki, különleges hőséget hoz

Jövőre ismét rekordhőséget okozhat – Európában is – az El Niño néven ismert időjárási jelenség. Kutatók szerint a következő El Nino a nyári hónapokban alakulhat ki, aminek nyomán 2027 az eddig ismert legmelegebb év lehet – Nagy-Britanniában pedig ismét 40 fok fölé ugorhat a hőmérséklet.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Tisza-kormány: újabb kulcsemberek nevei szivároghattak ki, Orbán Anita üzent az orosz támadás után

Tisza-kormány: újabb kulcsemberek nevei szivároghattak ki, Orbán Anita üzent az orosz támadás után

Vasárnap is sorra érkeznek az új Tisza-kormányhoz kapcsolódó bejelentések és információk: bemutatták a Pénzügyminisztérium vezetői csapatát, kiszivároghatott a Honvédelmi Minisztérium új vezetése, Magyar Péter pedig megerősítette, hogy csökkennek a kormányzati fizetések. Közben Orbán Anita külügyminiszter határozottan elítélte a Kijevet ért orosz támadást, és újabb részletek kerültek elő a kegyelmi ügyben is, miután megszólalt Balog Zoltán püspök. Cikkünkben percről percre követjük a legfrissebb eseményeket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×