Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Túl kihívó, ezért lecserélik az egyenruhát

Többet takaró egyenruhákba kell bújnia az egyik amerikai egyetemi focicsapat vezérszurkolóinak, a meccsekre kilátogató nézők szerint ugyanis a mostani túl sokat enged látni.

Nem takar eleget az az egyenruha, amelyet az Idahói Egyetem futballcsapata, a Vandálok vezérszurkolói viselnek. A pompomlányok egy melltartónál valamivel nagyobb felsőben és egy rendkívül rövid szoknyában bíztatják az együttest a meccseken, sok nézőt azonban zavar az alulöltözöttségük.

Az egyetem dékánja, Bruce Pitman elmondta: akadnak, akiknek éppen úgy tetszik az egyenruha, ahogy van, ám a tiltakozók miatt hosszabbra cserélik a szerelést, amire 360 ezer forintnak megfelelő összeget költ az iskola. A lányok addig focimezben és fekete rövidnadrágban drukkolnak majd.

Nemcsak a nézőket zavarta, hogy az egyenruha túl sokat enged látni, több pompomlány is panaszkodott, hogy nem érzi jól magát benne, vagy, hogy nem illik az alakjára.

"A lányok manapság nagyobb darabok, nem hordhat mindenki 30-as ruhákat" - mondta Shelly Robson, az iskola sportrészlegének adományfelelőse, hozzátéve: nem arról van szó, hogy prűdek lennének.

A Vandálok idén egyébként már változtattak mezükön: kénytelenek voltak levenni az egyetem logóját, egy I betűt nadrágjuk fenekéről, mert kiderült, hogy viselve furcsa látványt nyújt, ezt azonban a tervezésnél nem vették figyelembe.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×