Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Megjósolta a cigányasszony, hogy megnyerik a lottót

Kapott egy ingyenkávét és egy szendvicset, cserébe a cigányasszony megjósolta egy aucklandi párnak, hogy megnyerik a lottót. És láss csodát, pár nap múlva így is történt!

Négy és fél millió dollárt nyert egy gyorséttermet fenntartó aucklandi házaspár pár nappal azután, hogy egy cigányasszony megjósolta szerencséjüket.

Gary és Ann Henry elmondták, a titokzatos médium azután jósolt nekik, hogy adtak neki ingyen egy tojásos szendvicset. "Zuhogott az eső, az öregasszony pedig csurom vizesen állított be hozzánk.

Így aztán adtam neki egy kávét és egy szendvicset. Szóba elegyedtünk, és akkor mondta, hogy ő tulajdonképpen meg tudja mondani a jövőmet. Te jó ég, gondoltam, mivel sokan állítanak be hozzánk ezzel a szöveggel.

De ő csak közölte, hogy meg fogjuk nyerni a lottót. Mint mondta, lát egy négyest, de azt nem tudja megmondani, hány nulla áll utána."

A hetente hatvan órát dolgozó házaspár pár nap múlva 4 493 783 dollárt nyert. A pár most szeretne túladni lakásán, és megépíteni álomházát. Ann hozzátette: "Most már nyugadtan hívhattok minket Burger Kingnek és Burger Queennek!"

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. A miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×