Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Felmentették a 12 éves lánnyal szexelő férfit

Nem ítélték el azt a férfit, aki egy 12 éves lánnyal feküdt le, ugyanis a bíróság elfogadta érvelését, miszerint a gyermek nagykorúnak hazudta magát.

A 24 éves Michael Graham egy internetes közösségépítő oldalon találkozott a lánnyal, aki egy 19 éves, egyetemista egyedülálló anyának írta le, miközben a valóságban 12 éves volt. Megemlítette azt is, hogy szeret inni és imádja a szexet.

A lány több férfitól kapott üzenetet, de csak Michael Grahamére válaszolt, ugyanis őt tartotta a leginkább jóképűnek. Megbeszéltek egy találkozót, és a férfi lakására mentek, ahol tévéztek, alkoholt ittak és füves cigarettát szívtak.

Ezt követően négyszer szeretkeztek az éjszaka folyamán, ám miután az eset kiderült, a férfi ellen vádat emeltek erőszak miatt, mert egy 13 év alatti gyermek nem létesíthet szexuális kapcsolatot egy felnőttel, még saját beleegyezésével sem.

Mire a 12 éves lány hazaért, szülei megtalálták képeit az internetes oldalon, és végül beismerte a teljes igazságot.

A tárgyaláson a bíró elfogadta azt, hogy Michael Graham nem tudta, hány éves is a lány valójában, mivel becsapták, így felmentette a vádak alól.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×