Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Lányok futtatóit vettek őrizetbe Kecskeméten

Kitartottság bűntettének alapos gyanúja miatt 12 elkövetőt vettek őrizetbe csütörtökön; a házkutatások során nagy értékű személygépkocsikat, kábítószernek minősülő tablettákat és kényszerítő eszközöket foglaltak a rendőrök. A két éve tartó nyomozásról pénteken számoltak be Kecskeméten.

Bács-Kiskun megyében a rendőrség és az ügyészség szorosan együttműködött a nyomozás során - mondta Kopasz Zsolt, a Kecskeméti Városi Ügyészség vezetője, aki ennek magyarázatául kifejtette: a nehéz bizonyítást igénylő ügyben széles körben kell adatokat gyűjteni ahhoz, hogy a bíróság előtt megfelelően bizonyítani lehessen a bűncselekményt.

Kriston Róbert őrnagy, a Kecskeméti Rendőrkapitányság felderítő osztályának a vezetője beszámolt arról, hogy egy üzletszerű kéjelgést folytató nő feljelentése alapján indult a nyomozás 2006-ban.

A nő bejelentette: bántalmazták azért, hogy folytassa a tevékenységét. Az őrnagy beszámolt arról, hogy a bizonyítékok gyűjtése hosszú időt vett igénybe, ez indokolta az elhúzódó nyomozást.

Bizonyítani kellett a nyomozóhatóságnak, hogy a Kecskemétről kivezető fő közlekedési útvonal mellett álló, üzletszerű kéjelgést folytató nők kapcsolatban álltak a kitartottakkal.

A letartóztatottak között két nő és egy fiatalkorú férfi is van. Az őrnagy hangsúlyozta: nők is szerepelnek a kitartottak között. A rendőrség gyanúja szerint a társaság bűnszervezetként működött, ahol alá és fölérendeltségi viszonyok voltak.

Az elkövetett cselekményt súlyosbítja, hogy kiskorú lányt is kéjelgésre kényszerítettek, valamint 135 darab, kábítószernek minősülő amfetaminszármazékot is találtak a házkutatásnál.
A nyomozás során minden, a törvény által biztosított lehetőséget felhasználtak.

Kriston Róbert őrnagy beszámolt arról, hogy további letartóztatások is várhatók a bűnügyben.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×