Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Újabb drogfogyasztó halt meg Budapesten

Egy újabb, szombat óta immár a hatodik kábítószer-fogyasztó halt meg a kedd esti órákban Budapesten - közölte Csillag Melinda, a BRFK sajtóügyeletese. Négy nap alatt ez már a hatodik haláleset.

A 21 éves fiatalember halálát a drog okozta a távirati iroda információi szerint.

Az elhunyt férfit egy kőbányai lakásban találták meg. A rendőrség az idegenkezűséget kizárta, és közigazgatási eljárásban vizsgálja az esetet, valamint a kábítószer eredetét.

A BRFK szerint a mostani eset nem hozható összefüggésbe a korábbi tragédiákkal.

Legutóbb hétfőn halt meg egy kábítószer-fogyasztó 32 éves nő egy XI. kerületi, Fehérvári úti lakásban. Egyelőre nem tudni biztosan, drogtúladagolás okozta-e a halálát.

Szombaton éjjel négy ember holttestét találták meg Budapesten, akiknek halálát valószínűleg a korábbinál erősebb hatóanyagú heroin okozta. A főváros III. kerületében egy 30 éves férfit és egy 33 éves nőt találtak holtan, a XIII. kerületben pedig egy 30 és egy 33 éves férfit, mindegyiküket más-más helyszínen.

A rendőrség kedden azt közölte, elfogtak egy magyar és egy vietnami férfit, akik kábítószert adtak el a szombaton meghalt négy fiatalnak.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×