Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Elütötte a gyalogost, mert nem látott ki a terepjárójából

Megúszta a börtönbüntetést az az üzletember, aki elütött egy gyalogost, miközben tolatott a terepjárójával. A bíróságon azzal védekezett, hogy még a hátsó ablakból sem látta az éppen az autó mögött elhaladó nőt.

A férfi éppen tolatott nagy méretű, 4x4-es terepjárójával, amikor zökkenést érzett. Először azt hitte, hogy egy kátyúba hajtott, ám amikor kiszállt, látta, hogy egy nő fekszik a kocsi mellett. Az elütött áldozat a kórházban belehalt súlyos fej- és mellkassérülésébe.

A 61 éves üzletember, aki egyébként az angliai Bourne egyik autókölcsönző vállalatának a vezetője, a bíróságon elmondta: tolatás közben még a hátsó ablakon is kinézett, ám nem látott senkit. Az 57 éves áldozat egyébként 160 centiméter magas volt, és a férfi vallomása szerint még a nő feje búbját sem látta az ablakból.

A bíróság elfogadta az üzletember indoklását, és felmentette a halált okozó veszélyes vezetés vádja alól, így megúszta a 14 éves börtönbüntetést. A férfit végül gondatlan vezetés miatt ítélték el, és 3000 ezer font, vagyis közel 890 ezer forint megfizetésére kötelezték, valamint 1 évre bevonták a jogosítványát.

A bíró az ítélethirdetéskor hozzáfűzte: a férfi olyan manővert hajtott végre, ami ezzel a típusú autóval nagyon veszélyes. Az tárgyalás után a helyi rendőrség egyik képviselője az újságíróknak elmondta: az ilyen nagy autók vezetőinek csak segítséggel szabadna tolatniuk.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×