Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ötéves kislánnyal fajtalankodott a tanár

Börtönbe került az a brit tanár, aki többször is megerőszakolt egy kislányt.

A 35 éves Neil Challist januárban tartóztatták le, miután nyolcéves áldozata elmondta szüleinek, hogy mit művelt vele a férfit. A házkutatás során többezer gyermekpornográf tartalmú képet talál a Chester Green-i tanár számítógépén, köztük voltak olyanok is, amelyeket a kislánnyal való fajtalankodás közben készített.

Az összesen 13 iskolában oktató férfi a bíróság előtt bevallotta, hogy ötéves korától zaklatta a kislányt, és azt is, hogy egy kamerával több, az osztályába járó gyermek szoknyája alá belesett, és készített felvételeket.

A bíró, Rosalind Bush az ítélet kihirdetésekor kiemelte: a lánynak nem volt menedéke a tanár elől. "Maga mindenhol ott volt, mindenhol erőszakoskodott vele. Tönkretette az egész életét."

A férfinak a bíróság döntése értelmében legkevesebb hét évet rácsok mögött kell töltenie, de csak akkor engedik szabadon, ha már nem jelent veszélyt kislányokra, és gyermekekkel sem foglalkozhat többé.

"Egy cseppnyi bűnbánatot sem mutatott, megvetendő teremtmény" - mondta a kislány apja.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×