Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Az asszony, aki 110 hónapon át volt várandós

A legtöbb nő számára a nagymamaság az egyik legnagyobb boldogságot jelenti, hiszen úgy élvezhetik a kisbaba érkezését, hogy közben nem kell álmatlan éjszakákra számítaniuk. Nem így van ezzel egy brit asszony, aki egy hónappal az után, hogy nagyi lett, megszülte tizenkettedik gyermekét.

Lesley Ware számára a nagymamaság nem olyan felhőtlen, mint a többi nőnek. Miközben unokája körül is próbál segíteni, saját újszülött csecsemőjéről is gondoskodnia kell. Millie, a nagynéni ugyanis egy hónappal unokaöccse után jött világra.

A nő legidősebb lánya, a már anyává vált Lyndsay most 19 éves. De van egy 18 éves és egy 17 éves fia, egy 16 éves lánya, egy 11 éves fia, egy 10 éves lánya, egy 8, egy 6, egy 3, és egy 1 éves fia. Az asszony most lányt szeretett volna, mert lánya már nagyon régen nem született.

A család háztartásában a mosógép éjjel-nappal jár. Az esti fürdés különösen érdekes, hiszen egymást váltják a gyermekek a kádban, lefekvéskor pedig igen nehéz ágyba parancsolni őket.

Lesley Ware eddig 250 hónapot töltött férjével, Markkal, ebből 110-ben volt várandós. Az asszony imádja a csecsemőket, de ezt átragasztotta lányára is.

Lyndsay elmondta: ő maga öt gyermeket szeretne, persze ehhez kell a partnere beleegyezése is. Az unoka édesapja, Daniel 20 éves.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×