Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Egy újabb rejtélyes jobb láb került elő a tengerből

A hatodik emberi lábat vetette ki az óceán Vancouver partjainál szerdán. Már egész Kanadát lázban tartja a kérdés: vajon honnan származhat az öt jobb és az egyetlen bal láb, amelyek eddig előkerültek.

Szerdán a hatodik emberi lábat vetette partra a víz Kanada nyugati partjainál. A lábfej egy Adidas edzőcipőben volt.

Az események sokak fantáziáját beindították: már számos magyarázat született a lábak eredetére, azonban eddig egyik sem bizonyított.

Az egyik elmélet szerint a lábak gyilkos biciklisbandák áldozataitól származnak, mások szerint a 2004-es délkelet-ázsiai cunami áldozatainak testrészét vette partra a víz Kanadánál.

A rendőrök eddig egy 2005-ös, a térségben történt légi katasztrófa áldozataira fókuszáltak, a baleset után ugyanis négy utast máig nem találtak meg. Ez az elmélet is megdőlni látszik, hiszen jobb lábból már ötöt sodort partra a víz.

Lehetségesnek tartják azt is, hogy öngyilkosságot elkövető emberek lábai kerültek elő, vagy tengerbe veszett halászokéi.

A lábak közül ötön edzőcipő volt, amely megvédte a szöveteket a sós víz hatásaitól, így a testrészek épen maradtak.

Az első lábat majdnem egy éve, tavaly augusztusban találta meg egy parton játszó kislány, az egy amerikai méretezés szerinti 12-es cipőt viselt. Hat nappal később egy másik 12-es méretű láb került elő, az elsőhöz hasonlóan ez is jobb láb volt. Idén február 8-án és május 22-én további jobb lábakat találtak a parton.

Az első bal láb hétfőn került elő, ezt két, kutyát sétáltató férfihoz vitte oda az állat, miután kihozta a tengerből. A szerda reggel előkerült jobb láb 10-es méretű, és fekete edzőcipőt viselt.

A kutatók egyelőre furcsállják, hogy más emberi testrészek nem kerültek elő, mindössze lábfejek. Egy seattle-i óceánográfus elmondta: vannak testrészek, amelyek elsüllyednek, mások azonban - például a fej - úszik a vízen. Így érthetetlen, hogy miért csak lábakat vet ki a víz.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×