Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Milliókat rejtett az ágy

Alaposan meglepődött egy buddhista alapítvány négy munkatársa, amikor az év elején egy korábban adományként átvett ágy fejrészében mintegy kétmillió baht, vagyis mintegy 11 milló forint összértékű készpénzt és értéktárgyat talált. A megtalálók jelentették a meglelt értékeket.

A minap került elő a kincs jogos tulajdonosa: Rungroj Trairosszopon és húga, Vallapa. Mint kiderült, az ágy az öt évvel ezelőtt elhunyt édesanyjuké volt.

A bútordarabot a testvérpár 2006-ban adományozta a Vat Szuan Keo templom keretében működő alapítványnak, mit sem sejtve, mekkora vagyon rejtőzik benne.

A testvérek kétséget kizáróan tudták bizonyítani, hogy valóban ők a jogos tulajdonosok, egyrészt a talált tárgyak között szereplő karóra eredeti számlájával, másrészt a pénz kötegeléséhez használt műanyagszalagok révén, amiket egészen a pénzt kiadó bankfiókig vissza tudtak vezetni.

A becsületes megtalálók pénzjutalomban részesültek a szerencsés testvérektől, míg az alapítvány az ágy értékének a többszörösét, 300 ezer baht, mintegy 1,65 milló forintot készpénzt kapott.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×