2006. november 20. 14:50 Egyelőre nem száll el a Turul A bírósági felülvizsgálati eljárás végéig helyén marad a XII. kerületi Turul-szobor - közölte a fővárosi közigazgatási hivatal vezetője.
2006. november 20. 14:40 Gyurcsány és az ellenzék hangja Ismét az együttműködés fontosságáról beszélt a parlamentben a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalásában azt mondta: a kormány készen áll arra, hogy meghallja az ellenzék hangját, és úgy vélte: a párbeszéd az ország érdeke.
2006. november 20. 13:19 Élőláncot vonnának a Parlament köré Élőláncot akarnak vonni a Parlament köré a korábban ott tüntetők. A békés demonstrációt akkor kezdik meg, amikor a rendőrség elviszi a térről a kordonokat. A rendezvényt hétfőn jelentik be a BRFK-n.
2006. november 20. 13:17 Révész Máriusz, a tanú Tanúként hallgatták meg az ügyészek Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselőt az október 23-ai rendbontások ügyében.
2006. november 20. 12:49 Megnősült és új házba költözött a krokodil A Fővárosi Állatkert 35 éves nílusi krokodiljának tágasabb hely kellett, mert nőstény párja érkezett. Az új krokodilház 90 milliós beruházásból valósult meg.
2006. november 20. 12:48 Egy éves a legkisebb magyar koraszülött Egy éves és kiváló egészségnek örvend Magyarország legkisebb koraszülöttje, aki néhány hete ünnepelte születésnapját.
2006. november 20. 12:44 Az utcákat fűtik a panelházak A társasházak szerint az épületek szigetelése után a lakók az utcákat fűtik, vagyis nem spórolnak meg egy fillért sem a fűtésen. A szolgáltató azonban azt mondja: a felújítások során a logikus az lett volna, hogy előbb a fűtési rendszert cseréljék ki, és csak utána szigeteljenek.
2006. november 20. 12:43 Még a héten lehet fővárosi koalíciós szerződés Még a héten aláírhatja a koalíciós szerződést a fővárosi önkormányzat MSZP-SZDSZ frakciója - közölte a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója.
2006. november 20. 11:08 Döbbenetes vallomás az agyonvert férfi lányától Október 15-én Olaszliszkán brutálisan meggyilkoltak egy tiszavasvári tanítót. A gyilkosság az áldozat tizennégy és ötéves lányai előtt történt. Az idősebbik lány döbbenetes őszinteséggel mondta el az általa átélteket.
2006. november 20. 09:18 Hazajöttek, de továbbindulnának a romák Egy hét után hazaérkezett Svédországból a mohácsi romák első, húszfős csoportja. Az elmúlt egy hónapban több mint 150 roma kért politikai menedékjogot a skandináv országban.
2006. november 20. 06:46 Jelentős gázemelés vár a nagycsaládosokra is Jobbnak tartja az új gázár-támogatási rendszert az előzőnél a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke. Szabó Endre az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: a jelentős gázáremelés ennek ellenére is súlyosan megterheli a családokat.
2006. november 20. 06:38 A volt miniszterelnökre jut pénz Nem lehet forintra megmondani, hogy mekkora magyarországi befektetés köszönhető Medgyessy Péter, utazó nagykövet munkájának, azonban tevékenységére jut pénz a jövő évi "takarékos" büdzséből is.
2006. november 20. 06:34 Hiány lehet gyógyszerekből? A kormány a gyógyszergyártókat olyan intézkedésekkel próbálja befizetésre sarkalni, amelyek a cégeket csődbe juttathatják, ezért megszűnhet a nem nyereséges gyógyszerek gyártása.
2006. november 20. 03:00 Útlezárással Gyurcsány ellen Félpályás útlezárással tiltakoztak a Gyurcsány-kormány politikája ellen vasárnap valamivel több mint százan a 7-es úton, a zamárdi körforgalomtól az autópálya felé vezető szakaszon.
2006. november 19. 19:48 Erre az évre véget ért a metrófelújítás Budapesten az idén már nem zárják le többször a 2-es metrót felújítás miatt.
2006. november 19. 19:46 Megrongáltak egy 7-es buszt Graffitit fújt az egyik 7-es busz ülésére egy húsz év körüli fiatal Budapesten, a Bosnyák téri végállomáson vasárnap - közölte a BFRK sajtóügyeletese.
2006. november 19. 18:53 Szakszerűtlen volt a rendőri intézkedés az MTV székházánál Törvényes, jogszerű, de szakszerűtlen volt a rendőri intézkedés szeptember 19-én a Magyar Televízió székházánál - hangzott el az RTL Klub vasárnap esti hírműsorában.
2006. november 19. 18:18 Megkezdődött a szent királylány éve Délután szentmisével kezdődött meg a magyarországi Szent Erzsébet jubileumi éve a budapesti Szent István-bazilikában. Az eseménysorozat a Művészetek Palotájában folytatódik, ahol átadják a Szent Erzsébet rózsája elnevezésű díjat, majd előadják Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendája című oratóriumát.
2006. november 19. 18:01 90 millió dollár a 44 évvel ezelőtti kivégzés után Egy amerikai szövetségi bíróság 90 millió dolláros kártérítést ítélt meg befagyasztott kubai javakból két olyan amerikai családjának, akiket 1961-ben, a Disznó-öbölbeli invázió után kivégeztek Kubában - jelentette a VOA amerikai rádió.
2006. november 19. 17:06 A hatos lottó 46. heti nyerőszámai - nyereményekkel! A 46. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: 5 (öt), 21 (huszonegy), 36 (harminchat), 37 (harminchét), 38 (harmincnyolc), 43 (negyvenhárom). Pótszám: 41 (negyvenegy)
Szita Károly, Martonyi János, Torgyán József, Csurka István – Nyílnak az ügynökakták, ömlenek a politikusnevek
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája
Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után
12:41 Új tankerületi vezetők – Óbuda polgármestere szeretné látni, milyen szakmai szempontok alapján döntöttek
12:15 Kétharmados 5G-lefedettség, több tonnányi visszagyűjtött készülék – íme, a Yettel tavalyi fenntarthatósági eredményei
11:10 Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet