Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
325.01
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Gyurcsány és az ellenzék hangja

Ismét az együttműködés fontosságáról beszélt a parlamentben a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalásában azt mondta: a kormány készen áll arra, hogy meghallja az ellenzék hangját, és úgy vélte: a párbeszéd az ország érdeke.

A frakciók képviselői egyetértettek a kormányfő szavaival. Navracsics Tibor, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője úgy fogalmazott: szükség van a párbeszédre a kormányoldal és az ellenzék között, a szocialista Botka László pedig a kormány és az önkormányzatok közötti együttműködés fontosságáról beszélt.

Semjén Zsolt kereszténydemokrata frakcióvezető azt hangsúlyozta, hogy pártja készen áll a párbeszédre és a partnerségre, a szabad demokrata Kuncze Gábor pedig úgy vélte: a pártok addig nem jutnak előbbre, amíg csak vélt vagy valós sérelmeikkel foglalkoznak.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke azt mondta: pártja nyitott minden tisztességes és korrekt együttműködésre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a rezsiköltségeket csökkentheti, hanem az ingatlanok értékét is növelheti. Az októberben elindult Wekerle+ program a lakásvásárlást és a korszerűsítést is támogatja, így azoknak is segítséget nyújthat, akik energiafaló, felújításra szoruló otthont vásárolnának. Milyen lehetőségeket kínál a program, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni a támogatást? Erről kérdezte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×