Infostart.hu
eur:
354.32
usd:
310
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
Nyitókép: Pixabay

Elhunyt Vas Zoltán

Életének 74. évében elhunyt Vas Zoltán, a Magyar Távirati Iroda Külpolitikai Szerkesztőségének egykori szerkesztője - tudatták a hozzátartozók.

Vas Zoltánt hosszú, súlyos betegség után pénteken Budapesten érte a halál – írja az MTI.

1952. november 12-én született Budapesten. A Külkereskedelmi Főiskolán szerzett oklevelet külkereskedelmi levelezőként.

Először 1975. szeptember 1-jén kezdett el dolgozni az MTI-ben, annak Külföldi Sajtószolgálatánál mint fordító.

Angol, francia és német nyelvből dolgozott. A Kádár-rendszert lezáró rendszerváltás környékén egy időre elhagyta az MTI-t, szabadúszó lett, főleg zenészi hivatásának élt, majd 1993-ban visszatért a hírügynökséghez, immár a Külpolitikai Főszerkesztőségbe, ahol gazdag nyelvtudását használva munkatárs, majd szerkesztő lett. Több mint három és fél évtizedes újságírói pályáját 2015-ben befejezte, de mint énekes, zenész és dalszerző szinte haláláig dolgozott tovább.

Wikipédia-oldala szerint Vas Zoltán 1973-tól szóló énekes-gitáros volt, majd 1975-től Bocskai István gitárossal duóban játszott harminc éven át. 1979-ben a Fővárosi Blues Művek csapattal fellépett az Egyetemi Színpadon. Az 1983-ban elindult Blues-kocsma rendszeres fellépője volt, majd 1988-tól Komplex Blues Kantin néven klubot vezetett, ahol a házigazda zenekar az 1988-ban megalakult Bluesügyi Hivatal volt.

Ezt követően egészen a közelmúltig hol a Bluesügyi Hivatal tagjaként, hol szólóban, hol Halper László gitárossal a Vas-Halper duóban játszott és lépett fel rendszeresen. Az utóbbi években legtöbbet a Zöld Macska alternatív színházban koncertezett. Erről Halper László számolt be az MTI-nek.

Címlapról ajánljuk
Így kerülhetjük el az áramkimaradásokat és a túlterhelést hőség idején – tippek, tanácsok

Így kerülhetjük el az áramkimaradásokat és a túlterhelést hőség idején – tippek, tanácsok

A magas nappali hőmérséklet és az éjszakai lehűlés elmaradása egyaránt fokozott igénybevételt jelent a hálózati berendezések számára – figyelmeztetett az E.ON Hungária sajtómunkatársa. Csiszér-Kovács Viktória az InfoRádióban elmondta: az extrém hőség hatására az átlagosnál kétszer-háromszor több üzemzavar jelentkezik, aminek a fő oka, hogy ilyenkor megnő a fogyasztás, elsősorban a klímaberendezések folyamatos használata miatt.

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megint nőtt a feszültség Iránban, bizonytalanság a tőzsdéken

Megint nőtt a feszültség Iránban, bizonytalanság a tőzsdéken

A befektetők továbbra is szorosan figyelik az iráni eseményeket. Hétvégén újra támadták egymást a felek Iránban, majd vasárnap megállapodtak abban, hogy felfüggesztik az ellenségeskedést, és lehetővé teszik a hajók számára a Hormuzi-szoroson való szabad áthaladását. A megállapodás körüli bizonytalanság visszaköszön a tőzsdei mozgásokban is, az ázsiai tőzsdék vegyesen teljesítettek hétfőn, és Európában is iránykeresés látszik. Az USA-ban ehhez képest pozitív a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is nagy volatilitás jellemző.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×