Infostart.hu
eur:
363.18
usd:
322.72
bux:
144535.96
2026. október 16. péntek Gál
Nyitókép: Katolikus Karitász

133 milliót dobtak össze a katolikus hívők Kárpátaljáért egyetlen vasárnap alatt – megvan, mire megy a pénz

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által meghirdetett országos templomi gyűjtésből, valamint a Katolikus Karitász adománygyűjtő csatornáin keresztül több mint 133 millió forint támogatás gyűlt össze a kárpátaljai és a háború sújtotta területeken élők javára.

A háború által sújtott kárpátaljai lakosság megsegítésére szervezett adománygyűjtés eredményeként a hívek és a támogatók példátlan összefogásának köszönhetően jelentős támogatás gyűlt össze – mondta az InfoRádióban Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatója.

„A háború kitörésének negyedik évfordulója apropóján indította a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ezt a templomi adománygyűjtést, a Katolikus Karitász különböző csatornáin is lehetett csatlakozni. Úgy gondoljuk, hogy négy év elteltével is óriási összefogásnak voltunk újratanulni, hiszen folyamatos volt az elmúlt négy évben is a támogatás Magyarország részéről; az anyaországiak többször összefogtak már a kárpátaljaiak támogatására és és a belső ukrajnai rászorulók segítésére is. Ugyanakkor az, hogy négy év elteltével most újra nagy volumenű összefogást tudtunk indítani, ez nagyon fontos üzenettel is bír, hiszen amellett, hogy 133 millió forintos támogatást gyűlt össze hívők, magánszemélyek, vállalatok, egyházi közösségek adományaiból, ez mindenképpen a remény üzenetét is viszi magával. Nincsenek egyedül, az anyaországiak gondolnak rájuk, velük vannak, és ezt a kinti karitászszervezeteinken keresztül juttatjuk el programszerűen népkonyhák, szociális programok támogatására” – részletezte.

Zagyva Richárd arról is beszélt, hogy az év nagy részében milyen további segítséget tudnak nyújtani a kárpátaljai magyarság számára:

  1. a kinti karitász szervezeteken keresztül folyamatosan kapcsolatban vannak óvodákkal, különböző szociális központokat, ingyenes népkonyhákat is üzemeltetnek, segélyszállítmányokat is célba lehet juttatni így – 700 segélyszállítmány érkezett négy év alatt
  2. közvetlen programok: az orvosmissziós csapat is rendszeresen látogatja a kárpátaljai lakosokat, gyermekeket, hogy szűréseket végezzen, segítséget adjon
  3. egyéb szociális programok.

A Katolikus Karitász országos igazgatója kiemelte, hogy a magyarok nagylelkű összefogása ismét bizonyította, hogy a nehéz időkben a közösségi szolidaritás kézzelfogható segítséget tud nyújtani a leginkább rászorulóknak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Jelentős átalakítás jön a hegyvidéki kerületben, de megy a vita a kerékpársávon

Jelentős átalakítás jön a hegyvidéki kerületben, de megy a vita a kerékpársávon

A Böszörményi út átfogó felújításának tervezése során a korábbi verzió helyett várhatóan az úgynevezett koppenhágai modell alapján alakítaná ki az új kerékpárutat az önkormányzat, miután a helyi képviselő-testület jóváhagyta az erre vonatkozó módosító javaslatot. A döntés célja, hogy a kerékpárosok maximális védelmet kapjanak a gépjárműforgalomtól és a balesetveszélyes villamossínektől, miközben az utca parkolókapacitása sem csökken. A tervet mégis rengeteg kritika övezi, a helyi lakosok siratják a parkolókat és még több zöldet követelnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×