Hosszú távú energiaválságra kell felkészülni a Közel-Keleten az energia-infrastuktúrát, a földgáz- és olajmezőket ért legutóbbi támadások miatt. Erről beszélt a kormányfő, miután mára összehívta az energiabiztonsági tanácsot. Orbán Viktor arra hívta fel a figyelmet, hogy szakértők szerint 5 évbe is kerülhet a hatalmas katari gázlelőhely helyreállítása.
Üdvözölte az ukrán elnök kötelezettségvállalását az Európai Tanács elnöke, hogy a következő hat hétben megjavítják a Barátság kőolajvezetéket. António Costa az uniós csúcstalálkozó után megerősítette: az Európai Bizottság technikai és pénzügyi támogatást ajánlott fel a vezeték helyreállítására. Orbán Viktor továbbra is úgy véli, Kijev politikai okból nem nyitja újra a vezetéket.
Április elején Budapestre érkezik az amerikai alelnök, J. D. Vance – erősítette meg Szijjártó Péter egy interjúban. A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: a látogatás jól illeszkedik a magyar–amerikai kapcsolatok jelenlegi alakulásába.
Komáromban 6,4 milliárd forintnyi értékű beruházást hajt végre egy amerikai tulajdonú gyógyszeripari vállalat. A kormány 1,3 milliárd forint támogatást nyújta beruházáshoz.
Kiáltványban állt ki az önkormányzatiság megerősítése, a települések jogainak és lehetőségeinek helyreállítása mellett száz polgármester. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének rendezvényén aláírt dokumentum szerint a magyar önkormányzati rendszer kritikus állapotba került, azonnali összefogásra, és cselekvésre van szükség.
Cáfolta az Építési és Közlekedési Minisztérium Vitézy Dávid állításait, miszerint leállítanák a H6-os és H7-es HÉV-ek felújítására és meghosszabbítására kiírt tervpályázatot. Közleményükben azt írják, a HÉV-vonalak fejlesztése nem állt le, és a tervek sem vesznek el.
Kiterjesztik a külföldön dolgozó fiatalokra is az Otthon Start programot, hogy legyen hova hazajönniük – ígérte a miniszterelnök a Fidesz szentendrei kampányrendezvényén. Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy elszámolnivalója van a fiatalokkal, akik ha külföldre mennek tanulni, dolgozni, Angliában meg Németországban egy átlagos bérből soha nem lesz saját otthonuk, itthon viszont igen.
A Szőlő utcai nyomozás során nem merült fel információ arra, hogy az ügy gyanúsítottja és Magyarország miniszterelnöke kapcsolatban álltak volna egymással – írta Arató Gergely kérdésére válaszolva a legfőbb ügyész. Arra a kérdésre nem adott választ, hogy a javítóintézet volt igazgatójának hosszú ideig tartó büntetlenségében szerepet játszott-e, hogy gyakran hivatkozott a kormányfővel való közeli viszonyára.
Az áprilisi választáson az egész hatalmi elit felett mondanak ítéletet a szavazók – jelentette ki a Tisza elnöke országjárásának következő állomásán, Ajkán. Magyar Péter méltatta azokat az ellenzéki politikusokat, akik nem indultak, vagy visszaléptek a Tisza javára, hogy megvalósulhasson a rendszerváltás. Szerinte nekik lesz lehetőségük arra, hogy négy év múlva visszatérjenek a politikába.
Mégsem indul a választáson Kopping Rita, a DK kecskeméti országgyűlési képviselőjelöltje, mert Bács-Kiskun vármegye 1-es számú választókerületében szoros eredmény várható, és számít, hogy hányfelé szakadnak az ellenzéki szavazatok. Kopping Ritát kizárják a DK-ból. Hasonló okból visszalép az indulástól Földi István, a Jobbik egyéni képviselőjelöltje Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5. számú egyéni választókerületében is.
Holnaptól érkeznek a januári rezsistopkedvezmény részleteit tartalmazó, diktáláson alapuló földgázszámlák – hívta fel ismét a figyelmet az MVM. A kedvezmény a gázszámlák 3. oldalán található.
Szerbia tovább csökkenti a kőolajszármazékokra kivetett jövedéki adót, még akkor is, ha ez bevételkieséssel jár az állam számára – közölte a szerb elnök. Eddig összesen 61 százaléknyi adóbevételről mondtak le.
Április 17-ig ismét meghosszabbította a Szerbiai Kőolajipari Vállalat működési engedélyét az illetékes amerikai hatóság. A szerb energiaügyi miniszter hangsúlyozta: a pancsovai finomító folytatja működését, az üzemanyag-ellátás stabil marad.
Irán már nem képes uránt dúsítani, de Izrael folytatja az ipari kapacitások megsemmisítését. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő beszédében emellett a végső célnak az iráni rendszerváltást nevezte. Bejelentették azt is, hogy az izraeli hadsereg légicsapásban megölte az iráni Forradalmi Gárda szóvivőjét.
Ismét élesen bírálta a NATO-tagállamokat közösségi oldalán az amerikai elnök. Donald Trump szerint a szövetségesek nem vállaltak szerepet az Iránnal kapcsolatos konfliktusban, miközben most az olajárak emelkedése miatt panaszkodnak. Állítása szerint a konfliktus végül katonai értelemben eldőlt.
Ukrajna drónelfogó katonai egységeket telepített öt közel-keleti országba a drónok elleni védelemre – közölte az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkára. Az ukrán katonák az Egyesült Arab Emírségekben, Szaúd-Arábiában, Katarban, Kuvaitban és Jordániában segítik az iráni drónok elleni védekezést.
A svájci szövetségi kormány bejelentette, hogy leállította a közel-keleti háborúban érintett országokba irányuló fegyverexportot. Ezt az ország politikai semlegességét kimondó törvénnyel indokolták.
Csehországban felgyújtottak egy ipari raktárépületet Pardubicében. Sajtójelentések szerint egy izraeli tulajdonú fegyvergyár raktáráról van szó. A gyújtogatás elkövetőjeként egy palesztinbarát csoport jelentkezett, amely Izrael gázai harci műveleteivel indokolta az akciót.
Pokolgép robbant Róma külvárosában, ketten meghaltak. A hatóságok szerint egy anarchista csoport tagjai voltak, akik pokolgépet gyártottak, merényletre készülve.
Meghalt Chuck Norris. A 86 éves amerikai színész, harcművész tegnap került kórházba, halálhírét az Instagramon közölte családja.






