Infostart.hu
eur:
363.19
usd:
323.92
bux:
145471.12
2026. október 19. hétfő Nándor
iratok papírok dokumentumok
Nyitókép: Pixabay

Magyar Nemzet: nyomozást indított Magyar Péterék házibulija kapcsán a rendőrség

Arról az éjszakáról van szó, amellyel kapcsolatban korábban egy biztonsági kamera felvétele is megjelent az interneten.

Március 13-án kábítószer birtoklása gyanújával nyomozást indított a rendőrség Magyar Péterék másfél évvel ezelőtti házibulijával kapcsolatban – tudta meg a Magyar Nemzet, mely egy birtokába került hatósági határozat alapján írt erről.

Az ügy előzménye, hogy a közelmúltban egy Radnai Márk Tisza-alelnök nevével fémjelzett oldalon (a politikus közölte, hogy a honlaphoz nincs köze) egy fotó jelent meg. Azon egy felülről rögzített, fekete-fehér felvétel látható egy ágyról, illetve az éjjeli szekrényen fehér por is fellelhető. Magyar közösségi oldalán elismerte, hogy 2024. augusztus 3-án hajnalban, egy átmulatott éjszaka után járt abban a lakásban, ahol többen voltak, a nappaliban egy asztalon pedig alkohol és kábítószergyanús anyag (fehér por) is volt. Magyar Péter azt állította, hogy semmit nem fogyasztott, csupán a lakás egyik szobájába vonult el volt barátnőjével, Vogel Evelinnel, ahol „konszenzuális szexuális kapcsolatot létesítettek”. Később a házibuli több résztvevője is megszólalt, részben megerősítve a Magyar által elmondottakat, részben azokkal ellentétesen nyilatkozva.

Az eset kapcsán többen – köztük Tényi István – is feljelentést tettek.

Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×