Infostart.hu
eur:
365.24
usd:
314.41
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika
Orbán Sándor, Nagytevel polgármestere
Nyitókép: Facebook/Orbán Sándor

„Háromszor lőtt rám, de aztán kint földre vittem” – mondta a meglőtt polgármester

Kétszer is megműtötték Orbán Sándort, Nagytevel polgármesterét, akire kedden lőttek rá a hivatalában.

Mint arról az Infostart is beszámolt, kedd délután egy férfi a nagyteveli polgármesteri hivatalban többször rálőtt Orbán Sándor polgármesterre. Akkor a helybéliek az elkövetőt egy, a faluba néhány éve beköltözött idős férfiként azonosították, akinek elmondásuk szerint mentális problémái voltak.

Először úgy lehetett tudni, gázpisztolyos támadás volt, de aztán olyan értesülések is érkeztek, hogy egy házi készítésű fegyverről volt szó, amelyből fémekkel megerősített gumilövedéket tettek.

Most a Facebookon üzent a település polgármestere. Mint Orbán Sándor a neki nyújtott segítséget és az orvosi ellátást megköszönve írta, az elkövetőnek semmi oka nem volt, hogy ezt tegye. „Előtte négy nappal kapott segélyt, a házát se akarta elbontatni senki. Körülbelül egy éve komoly mentális problémái vannak” – írta róla.

Beszámolója szerint a férfi egy békés beszélgetés után felállt, hogy távozik, majd előkapta a pisztolyt és azzal a kilátással, hogy „akkor ennek most vége van” háromszor rálőtt a polgármesterre egy riasztópisztollyal, de abban gumilövedékek voltak, amelyekbe bitfejeket applikált.

„Ekkor felugrottam, kivittem az előtérbe, földre vittem és elvettem tőle a fegyvert, mivel Gitta is az irodában tartózkodott, és leszaladtam segítséget kérni, mert nagy volt a vérzés. Fehér Laciék tartották az ajtót, hogy ne tudjon elmenekülni. Közben hívták a 112-t, de Laci és Mariann előbb odaértek és ők láttak el” – írta a drámai pillanatokról.

A lövések miatt az állkapcsa két helyen eltört, de nem mozdult el. „Két műtéttel eltávolították a lövedékeket az államtól és a fülemből” – írta.

Leszögezte, hogy az esetnek nincs politikai töltete.

Címlapról ajánljuk
Így oldhatják a szülők a tanévkezdéssel járó feszültséget

Így oldhatják a szülők a tanévkezdéssel járó feszültséget

Ne riogassuk az első osztályba készülőket, de ne is titkoljuk el a rájuk váró nehézségeket – tanácsolja az InfoRádió által megkérdezett klinikai szakpszichológus. K. Németh Margit gyermek-pszichoterapeuta arról is beszélt, érdemes-e a nagyobbaknál gyakorlással hangolódni az iskolakezdésre, vagy a pihenésből kell minél többet biztosítani a gyereknek.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×