Infostart.hu
eur:
364.77
usd:
325.96
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Szemüveges gyerek mereng egy vadvirágos réten.
Nyitókép: Pixabay

Gyermekmentők: előtérben a szemészet és a fogászat

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 2026-ban is az egészségügyi programokra fókuszál, magyarországi és határon túli gyermek műtéteinek és gyógykezelésük költségeit vállalják át, folytatódik a szemüvegpályázat és útra kel a fogászati szűrőbusz is. Az InfoRádió Edvi Pétert, a szervezet alapító elnökét kérdezte.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 15 gyermeknek vállalta a műtétjét, részben a Heim Pál Gyerekkórházzal együttműködve, részben a Semmelweis Egyetemmel – mondta Edvi Péter.

A szervezet alapító elnöke hozzátette: „másik fontos programunk az egészségügyön belül, hogy tavaly indítottunk egy programot, hátrányos helyzetű gyerekeknek szemüveget ajándékoztunk. Kiderült, hogy nagyon-nagyon nagy szükség van rá. Az orvosaink mindig jelezték, hogy bizony azok a gyerekek, akik rosszul látnak, és nagyon szegények, nem tudják a szülők megvenni a szemüveget, azokat legtöbbször beültetik a hátsó sorba, mondván, hogy esetleg butuska, miközben nem az, csak nem lát rendesen. Az OTP szerencsére mellénk állt, így további 450 gyereknek szavaztuk meg a szemüvegét.”

A szervezet harmadik egészségügyi programja a fogorvosi busz, amely tavaly 41 községben és határon túl is járt. Edvi Péter kiemelte, hogy a gyerekek fogazata borzasztó állapotban van, még Budapesten is, ahol viszonylag jó az ellátás, körülbelül a gyerekek 45 százalékának van szuvas foga.

Vidéki városokban inkább egy kicsivel több, de a legrosszabb a helyzet a kis falvakban, ahol nincs iskolafogászat, nincs gyermekszakorvosi rendelő, és a szülőknek adott esetben 20-30 kilométert kell utazni ahhoz, hogy a gyereket elvigyék fogorvoshoz.

„Előbb-utóbb a gyerekeknek annyira rossz lesz a fogazata, hogy betegesebb emberek lesznek, később ez a munkaerőpiacon is visszaüthet” – hangsúlyozta az elnök.

Közeledik a Biztonságos Internet Nap (Safer Internet Day, február 10.), a szervezet számára ez is kiemelt program 2026-ban.

Ezzel kapcsolatban „a gyerekeknek kiírtunk országosan egy pályázatot, és a nyerteseket hívjuk meg, körülbelül 60 gyereket, plusz a felnőtteknek, tanároknak is oktatást tartunk. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az internet nagyon jó, nagyon hasznos dolog, sok mindenre lehet használni, de vannak veszélyei, amikre oda kell figyelni. Ezekre a veszélyekre is felhívjuk a gyerekek figyelmét, miközben biztatjuk őket, hogy használják az internetet, hiszen avval gyorsabban lehet tanulni, remekül lehet kapcsolatot tartani, sok információt lehet szerezni. De sajnos előfordulhat, hogy az embernek ellopják az interneten keresztül a zsebpénzét, becsapják, esetleg csinálnak róla egy kompromittáló fotót. Sajnos ez utóbbi már a mesterséges intelligencia bevetésével is lehetséges, ha egy fotót megszereznek valakiről. Ezért figyelmeztetjük a gyerekeket, hogy soha, sehova ne tegyenek fel nyilvános helyre magukról fotót, mert avval vissza lehet élni” – figyelmeztetett Edvi Péter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×