Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Egy ember egy tó jegén áll.
Nyitókép: Unsplash

Bagyó Sándor: a Balaton most már legfeljebb csak arra alkalmas, hogy gyönyörködjünk benne

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője az InfoRádióban arról beszélt, hogy a vizes, kásás, vékonyodó jégréteg többé nem alkalmas korcsolyázásra, csúszkálásra. Arra viszont tökéletes, hogy a vízimentők gyakorolni tudják a jégről mentést.

„Soha nem a tó, a víz vagy a jég az életveszélyes, hanem mi, emberek vagyunk azok magunkra nézve, mert nem az adott tudásunknak, felkészültségünknek megfelelően járunk el bizonyos helyzetekben” – mondta az InfoRádióban Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője.

A mostani idő nem kedvez azoknak a tömegeknek, akik korcsolyázni és csúszkálni szeretnének, úgy is lehetne nevezni a helyzetet: veszélyes. A Balaton jege erre pillanatnyilag alkalmatlan – szögezte le a szakértő.

A vízimentők vezetője elmondta, felhívást is intéztek az emberekhez, mely szerint aki minden áron csúszkálni akart vasárnap, az inkább a sekély vizeket kellett, hogy válassza, illetve olyan helyeket, amiket ismer. Mint mondta, ő maga is látott még aznap pár embert, de a kíváncsiskodás hamar abbamaradt, mivel esett az eső, víz volt a jégen. Ráadásul az új hét kezdetével az emberek visszamentek dolgozni, és alig látni valakit a kisebb vizeknél, de ők is sokszor munka, felmérés céljából vannak kint. Megjegyezte,

a probléma voltaképpen magától megoldódott, hiszen mindenki belátta, hogy a vizes, kásás jég már nem alkalmas a korcsolyázásra, csúszkálásra.

Bagyó Sándor azzal kapcsolatban, hogy mennyire volt „eseménydús” az időszak, azt mondta, ahhoz képest, hogy mennyien látogattak ki a befagyott vizekre, teljesen kezelhető volt az esetszám, talán még kevesebb is volt a probléma, mint egy hétköznapon az utcán vagy a közutakon. Hozzátette, hozzájárulhatott ehhez a felfokozott kommunikáció, de mindenkinek az érdeke, hogy felhívják az emberek figyelmét a különböző veszélyekre.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője szerint a Balaton jelenleg csak arra alkalmas, hogy gyönyörködjünk benne, továbbá arra is, hogy a vízimentők gyakorlatozzanak rajta. Kijelentette: a mostani, különböző öblökben itt-ott maradt jégrétegek tökéletesen alkalmasak arra, hogy a kollégákat megtanítsák a mentésre. Azt is megjegyezte, hogy ezekre a tréningek, oktatások mindenki számára elérhetők.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Ez hozzávetőleg a fele azoknak, akik a háború során elmenekültek hazájukból a szomszédos, mindössze 4,5 milliós országba. Elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek, a gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, illetve jók a gazdasági kilátások – mondta az InfoRádió kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×