Infostart.hu
eur:
365.58
usd:
316.73
bux:
153518.25
2026. szeptember 15. kedd Enikő, Melitta
Pető Attila Kreszprofesszor az InfoRádió Aréna című műsorában.

KRESZ-professzor: zebrán sem lehet majd „csak úgy” átkelni

Jelentős szigorítás lép életbe a zebrán áthaladó gyalogosokra vonatkozóan, ha elfogadják az új KRESZ-t, amelynek tervezetét a napokban hozták nyilvánosságra.

A KRESZ-professzorként ismert közlekedési szakértő, a nemrég bemutatott új KRESZ-tervezet egyik megalkotója, Pető Attila az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, hogy a gyalogos átkelés az egyik legveszélyesebb a közlekedésben, ezért mindig kellő óvatossággal kell történnie.

Ezért aztán a gyalogosoktól a zebrán is elvárható, hogy körültekintsenek, sőt, a KRESZ-ben szerepel egy „megmosolyogtató” mondat is ide vágóan: szemkontaktust kell felvenni a vezetővel, ami egyébként teljesen életszerű dolog – fogalmazott a szakértő; sőt, az is szerepel az új KRESZ-ben, hogy jelezni kell az átkelés szándékát a gyalognak, vagyis nem kelhet át „csak úgy”.

Újszerű szabály, hogy a gyalogosnak minden eszközt félre kell tennie, ami elvonhatja a figyelmét, mielőtt lelép a járdáról – mondta Pető Attila, amit szintén életszerű elvárásnak tart. „Legyen az mobiltelefon, vegye ki a fülest a füléből és ne hallgasson zenét, de még Rubik-kockát se forgasson közben” – sorolta a példákat. A KRESZ-professzor szerint ezáltal komoly felelősség hárul majd a gyalogoska, amit remélhetőleg be is fognak tartani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A NÖF új elnöke megakadályozná a műemlékek privatizációját

A NÖF új elnöke megakadályozná a műemlékek privatizációját

Kinevezték a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) élére Nagy Veronikát. A hazai műemlékegyüttesek legjelentősebb helyszíneit kezelő szervezet új ügyvezetője az InfoRádiónak hangsúlyozta: a jövőben meg kell akadályozni a műemlékek privatizációját.

„Anarchia és káosz”: a belügyminiszterhez fordultak a kéményseprők

Szeptember 15-én hivatalosan is megkezdődik a fűtési szezon Magyarországon: egyre több háztartásban kapcsolják be a fűtést, gyújtanak be a kazánokba, kandallókba, kályhákba. A fűtési időszak kezdete ugyanakkor a magyar kéményseprőipar helyzetére is ráirányítja a figyelmet. Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke egyeztetést kezdeményezett Pósfai Gábor belügyminiszterrel, a kéményseprő szakma ügyes-bajos helyzetéről.
inforadio
ARÉNA
2026.09.16. szerda, 18:00
Kovács Levente
az Óbudai Egyetem rektora, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke
Váratlan tűzszünetet jelentett be Trump, hatalmas botrány robbant Ukrajnában - Híreink az orosz-ukrán háborúról kedden

Váratlan tűzszünetet jelentett be Trump, hatalmas botrány robbant Ukrajnában - Híreink az orosz-ukrán háborúról kedden

Tegnap váratlanul bejelentette Donald Trump amerikai elnök, hogy az energetikai létesítményekre korlátozott tűzszünetet kötött Oroszország és Ukrajna. Sajtóhírek szerint valójában még nincs kész a megállapodás, Kijev jelezte nyitottságát a dologra, de Oroszország egyelőre ignorálja az elnök bejelentését. Közben újabb korrupciós botrány rázta meg Ukrajnát: az ügyészség és a korrupcióellenes hivatalok kaptak össsze - a legfőbb ügyészt rendelettel menesztette Zelenszkij elnök, a férfi külföldre menekült. A donyecki fronton a helyzet hetek óta szinte változatlan, az oroszok Limant, Kosztyantynivkát és Dobropillját ostromolják, Szlovjanszkot próbálják bekeríteni. Cikkünk folyamatosan frissül a háború keddi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×