Infostart.hu
eur:
366.42
usd:
316.1
bux:
148649.28
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
Forint pénz
Nyitókép: Pixabay

Több mint 600 millió forintos költségvetési csalás miatt emeltek vádat Somogyban

Vádat emelt a Somogy Vármegyei Főügyészség négy ember ellen, aki 2,9 milliárd forint összértékű fiktív számlákkal 621 millió forint vagyoni hátrányt okozhatott az állami költségvetésnek - közölte az ügyészség.

Azt írták: a bűncselekmények elkövetésében vezető szerepet játszó férfi egy Siófokra bejegyzett, lapterjesztéssel foglalkozó kft. ügyvezetője volt. A vádlott 2019-ben elhatározta, hogy a cég adófizetési kötelezettségének minimalizálása érdekében olyan, már működő vagy frissen létrehozott strómancégeket keres, amelyektől lapok gyártásával, terjesztésével kapcsolatos fiktív számlákat fogad be.

Az úgynevezett bukócégek valótlan számlázásának összehangolásában egy érdi férfi segített, az ő közreműködésével négy strómanvállalkozást szerveztek be, melyeket az ügy két másik vádlottja irányított - tették hozzá.

Az ügyészség kiemelte, az elsőrendű vádlott kft.-je felé irányuló számlakibocsátásban fél évente egymást váltó strómancégeknek sem a személyi, sem a tárgyi feltételeik nem voltak meg a számlákon szereplő szolgáltatások teljesítéséhez.

A kft. 2019 januárja és 2021 májusa között az ezzel a módszerrel befogadott fiktív számlákat felhasználta a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) benyújtott áfabevallásoknál - jegyezték meg.

Az ügyészség jelezte, a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a bíróságra benyújtott vádiratában az elsőrendű vádlottal és a fiktív számlázásban aktívan közreműködő társával szemben végrehajtandó börtön- és pénzbüntetés, a strómancégeket működtető vádlottak esetében felfüggesztett börtön-, illetve pénzbüntetésre tett indítványt.

Az ügyészség emellett azt is kéri a bíróságtól, hogy a kft.-t érintően több mint félmilliárd forint összegű vagyonelkobzást és pénzbüntetést alkalmazzon - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
„Hatalmas adatbuheráló gépezetet” bocsátott fel a NASA az űr egy kiváló pontjára – részletek Kiss László csillagásztól

„Hatalmas adatbuheráló gépezetet” bocsátott fel a NASA az űr egy kiváló pontjára – részletek Kiss László csillagásztól

A távcső újdonságát ahhoz hasonlította, mint amikor valaki az emberi ragya után már nem csupán a bőr egy apró felületére lát rá, hanem az egész emberre, így teljesen más vizsgálatok is lehetővé válnak, ezek a vizsgálatok pedig le is egyszerűsödnek és olcsóbbakká is válnak, illetve a szép képek nagy mennyiségű elkészítésén keresztül az egész univerzum felmérésében is fontos szerepet kíván vállalni az új távcső.

Átrendezték a kormányzati hatásköröket, Ruff Bálintnál a titkosszolgálat

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×