Infostart.hu
eur:
368.37
usd:
317.76
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
Parent is holding her little girls arm and is about to use violence. Representing child abuse and domestic violence.
Nyitókép: simarik/Getty Images

Baranyai Blanka: még mindig túl sokan gondolják a családon belüli erőszakról, hogy nincs joguk beleszólni

„Láthatatlan áldozatok” címmel tartott kerekasztal-beszélgetést a Kék Vonal, ahol azt járták körbe, hogyan lehet valódi, biztonságot adó segítséget nyújtani azoknak a gyerekeknek, akik családon belüli erőszak traumáját élik át. A Kék Vonal Alapítvány gyermekvédelmi programvezetője szerint egy ismertté vált esetre huszonöt rejtve maradt ügy jut.

Láthatatlan áldozatok. Ezt a címet kapta a kerekasztal-beszélgetés, a környezetnek ugyanis gyakran nem tűnnek fel azok a gyerekek, akik olyan családokban élnek, ahol mindennapos az erőszak, az agresszió és a bántalmazás – mondta az InfoRádióban Baranyai Blanka, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány gyermekvédelmi programjának vezetője.

„Nem látják meg azt a felelős felnőttek, hogy valami nincs rendben az adott családban, még akkor sem, ha a gyerek esetleg a viselkedésével jelzi is ezt” – jelentette ki a programvezető. A gyermek agresszíven viselkedik, magatartási problémái lesznek, a kívülállóknak pedig nem azt kellene kérdezniük, hogy „mi a baj ezzel a gyerekkel”, hanem inkább arra a kérdésre kell keresni a választ, hogy „vajon mi történhetett vele” – szögezte le.

„Hogy hány család, hány gyermek lehet érintett, azt nem tudni, csak egy dolog biztos: hatalmas a látencia”

– emelte ki Baranyai Blanka. Mint mondta, minden felderített esetre 25 felderítetlen jut. Ma is rengeteg olyan bántalmazott gyerek él Magyarországon, akiről nincs tudomása a gyerekvédelmi rendszernek és semmilyen segítséget nem kap.

A programvezető kiemelte, bántalmazás alatt nemcsak a fizikai erőszakot értjük, hanem a lelki, verbális bántalmazást is, a gyerekek megalázását, illetve a szexuális bántalmazás különböző formáit a határok átlépésétől a konkrét szexuális erőszakig. Baranyai Blanka szerint bármelyik család lehet érintett, és sokszor azoknál a családoknál még rejtettebben fordulhat elő, ahol látszólag minden rendben van.

A gyermekvédelmi programvezető szerint a családon belüli erőszak, a nők és a gyerekek elleni erőszak

megszüntetése közös társadalmi feladat, és bár a hozzáállás változott, még mindig nem eléggé.

Talán most már több jelzés érkezik állampolgároktól, szomszédoktól is, ám a szervezetnél még mindig azt tapasztalják, hogy hatalmas a látencia, és még mindig ott él a legtöbbek fejében az a gondolat, hogy neki kívülállóként nincs joga beleszólni. Holott a legtöbb gyerek sokszor csak azokra számíthat, akik külső szemlélőként valahogy észreveszik a problémát.

Az Országos Kríziskezelő Központot, a NANE segélyvonalát vagy a Kék Vonalat bárki hívhatja, nem csak a bántalmazás elszenvedői, az észlelői is, a szakemberek pedig segítenek abban, hogy az adott helyzetben mely hatóságok, szervezetek vagy gyermekjóléti intézmények segíthetnek.

Ha segítségre van szüksége

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 0-24-ben elérhető a 116-111-es számon, a hívás anonim és ingyenes. Chatelni 13-21 óra között itt lehet.

Ha felnőtt, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×