Infostart.hu
eur:
367.8
usd:
317
bux:
147014.43
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda
Rendőrök és nyomozók házkutatást tartanak egy budapesti drogkereskedő lakásán.
Nyitókép: Police.hu

Kínai drogcsempész-hálózat vezetőjét fogták el Magyarországon

A rendőrök kilenc helyen – öt Pest vármegyei ingatlanban, egy budapesti lakásban, valamint három fővárosi raktárban – tartottak kutatásokat.

A Készenléti Rendőrség az Europol támogatásával megszervezte a tettesek elfogását, és november 4-én több mint száz rendőrrel lecsapott a bűnözőkre - írja a police.hu.

Öt embert előállítottak, közülük négyet gyanúsítottként kihallgattak. A nyomozók őrizetbe vettek egy kínai és egy magyar férfit. A kínai állampolgár a hálózat feltételezett vezetője volt, míg a magyar férfi közvetítő szerepet töltött be korábbi pénzügyőri múltját kihasználva.

A rendőrök lefoglaltak 700 gramm kábítószergyanús anyagot, több mint 43 millió forint készpénzt, nagy értékű autókat, és egy értékes festményt is.

A drog előállításához szükséges alapanyagokat Kínából Hamburg és Rotterdam kikötőibe szállították, ahol a bűnözői hálózat tagjai begyűjtötték, majd Magyarországra küldték további terjesztés céljából. Az elkövetők több európai országban tevékenykedtek, nagy mennyiségű anyagot tudtak szállítani.

Az X. kerületben volt a bűnszervezet magyarországi raktára, itt 2023-ban 19,1 tonna kábítószer-előanyagot találtak a rendőrök. Később a német hatóságok Hamburgban 10,5 tonnát foglaltak le. Az eddigi adatok alapján több mint 42 tonna kábítószer előállítására alkalmas anyag köthető a bűnbandához, ezekből nagyjából 600 milliárd forint értékű drogot lehetett volna előállítani.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×