Infostart.hu
eur:
364.1
usd:
324.56
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál
Police light on a car of the german police
Nyitókép: fhm/Getty Images

Újabb gyanúsítások a Szőlő utcai javítóintézet ügyében

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozásban hűtlen kezeléssel és hamis magánokirat felhasználásával is meggyanúsította a korábbi igazgatót.

A nyomozó ügyészség által ma közölt megalapozott gyanú lényege szerint, a Budapesti Javítóintézet vezetője az általa az emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének elkövetése során kizsákmányolt három nehéz sorsú, a gyanúsítással érintett időszakban már nagykorú fiatalt és élettársát tényleges munkavégzés nélkül – valótlanul kitöltött és aláírt jelenléti ívek felhasználásával – fiktív módon, közalkalmazottként foglalkoztatta az intézményben úgy, hogy többüknek munkaköri leírása sem volt.

A gyanúsított – aki a munkáltatói jogkör gyakorlója, egyben az intézet vagyonkezelője is volt – kötelességei megszegésével 2023 januárjától legalább 56,5 millió forint vagyoni hátrányt okozott a javítóintézetnek – olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség közleményében.

A fentiek miatt a gyanúsított – az eddig közölt emberkereskedelem és kényszermunka bűntettén túl – megalapozottan gyanúsítható folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és többrendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségével – írták.

Az ügynek eddig két gyanúsítottja van, a javítóintézet korábbi vezetője és élettársa, akiknek a letartóztatását – ügyészi indítványra – a nyomozási bíró legutóbb 2025. november 29-ig hosszabbította meg.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen alakult nyomozó csoport az ügy teljes körű, minden részletre kiterjedő feltárása érdekében továbbra is soron kívül jár el.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×