Infostart.hu
eur:
380.2
usd:
321.7
bux:
125733.91
2026. február 23. hétfő Alfréd
Burning candle on black background, space for text
Nyitókép: Boris Ipatov/Getty Images

Elhunyt a Mabisz egykori elnöke

Hetvennyolc éves korában elhunyt Bordás György, az ING Biztosító alapítója, korábbi elnök-vezérigazgatója, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) egykori elnöke – közölte a biztosítók szövetsége.

Bordás György pályafutását 1971-ben az Állami Biztosítónál kezdte, majd az Atlasz Biztosítóhoz igazolt alapítóként, és vált a társaság vezérigazgatójává. 1991-ben arra kapott megbízást a Nationale-Nederlanden (NN) holland biztosítótársaságtól, hogy az NN, majd pedig ING Biztosító elnök-vezérigazgatójaként indítsa el az új magyarországi biztosítótársaság üzleti tevékenységét.

A nevéhez köthető a Magyarországon az 1990-es évek végén még újdonságnak számító unit-linked életbiztosítási termék megjelenése, amely a szektor egyik húzóágazatává vált az évtizedek alatt.

Bordás György a Magyar Biztosítók Szövetség elnökségének hosszú ideig elnökségi tagja volt, 2004-ben a szervezet alelnöki, majd elnöki tisztét is betöltötte.

A szakember tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének, egy ideig a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkári, továbbá a Magyar Vízilabda Szövetség társelnöki posztját is betöltötte.

Címlapról ajánljuk

Döntött az Energiabiztonsági Tanács, amelyet a kormányfő hívott össze

Szijjártó Péter szerint az Orbán Viktor által összehívott Energetikai Tanács ülésén világossá vált: Ukrajna nem indítja újra a Barátság vezetéken érkező kőolajszállítást, amit Budapest politikai zsarolásnak tekint.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×