Infostart.hu
eur:
386.13
usd:
330.52
bux:
116513.19
2026. január 12. hétfő Ernő
Electronics circuit board digital background
Nyitókép: MLiberra/Getty Images

Meg is van, Orbán Viktor mellett kik az 1. DPK tagjai

A miniszterelnök a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban jelentette be a Digitális Polgári Körök elindulását.

Orbán Viktor szerint azért van szükség a Digitális Polgári Körökre, mert létre kell hozni a digitális térben a „szétrombolás kultúrájának ellenpontját”. Ahogy ígérte, az első számú DPK már létre is jött, erről a kormányfő a Facebook-oldalán adott hírt előadása végén, amikor a DPK-k honlapja is elérhetővé vált.

A szerveződéseknek bár van jelentőségük a jövő évi magyarországi országgyűlési választások szempontjából is, fontosságuk Orbán Viktor szerint jóval túlmutat azon.

„Nekünk, jobboldali, polgári, keresztény konzervatív, nemzeti közösségnek Magyarországon is kezdenünk kell valamit a virtuális térrel. Ma ez ellenséges terület és ez nincs így jól” – fogalmazott. Meglátása szerint az elmúlt másfél évtizedben valami megváltozott a világban: „webkamerákra cseréltük a kávézókat, fórumokra a baráti találkozókat, chat ablakokba költöztettük a beszélgetést, és ha valami nem az internetről indul, nem lesz belőle semmi” – sorolta.

Ez a változás végigsöpört az egész nyugati világon, ám a durvaságot, a sértegetést, a trollkodást és a digitális erőszakot már magyar jelenségnek látja. Szerinte aki vállalja a polgári, nem baloldali, nem progresszív, nem libsi meggyőződését, azt megtámadják, kigúnyolják, méltóságában bántalmazzák, és ez ellen tenni kell valamit, létre kell hozni a digitális térben a szétrombolás kultúrájának ellenpontját.

Úgy fogalmazott, hogy a Harcosok Klubját a tiszás digitális agresszió ellen hozták létre, és ez fontos, de nem mindenkinek való a harc.

„Van, akinek kifejezetten elege van a konfliktusokból, ezért kell egy hely, egy tér azoknak is, akik nem akarnak részt venni direkt politikai csatákban, de részt akarnak venni az országépítésben. Kell egy tér, egy támasz, kell a politikai és közösségi védelem, kell sok digitális polgári kör” – mondta beszédében Orbán Viktor.

A közösségi oldalán az 1. DPK megalakulásáról azt írta: „a mai napon szövetségre léptem a civil szféra jeles képviselőivel, hogy közösen megalapítsuk az egyes számú Digitális Polgári Kört. „A magyarságnak egy olyan immunrendszerre van szüksége az online térben, amely képes megvédeni kultúráját, nyelvét és identitását. Megmaradni magyarnak a digitalizált világban is – ez a mi nemzeti algoritmusunk”.

A dpkor.hu oldalon elérhető információk szerint az 1. DPK tagjai között Orbán Viktoron kívül például Miklósa Erika operaénekes, Pityinger László Dopeman rapper, Lánczi András filozófus és Schmidt Mária történész is szerepel. A cikkünk írásakor aktuális lista:

  • Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke
  • Miklósa Erika operaénekesnő
  • Nagy Elek üzletember
  • Partos Bence pszichológus
  • Baji Balázs gátfutó
  • Nagy János államtitkár
  • Lánczi András filozófus
  • Dopeman rapper
  • Jakab Roland, a HUN-REN kutatási hálózat vezérigazgatója
  • Máthé Zsuzsanna újságíró
  • Bán Mór író
  • Schmidt Mária történész
  • Rákay Philip producer
  • Balatoni Katalin neveléstudományi kutató
  • Kavecsánszki Ádám, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnök-főigazgatója

A beszédről itt tudósítottunk részletesen, a főbb elemeket itt emeltük ki.

Címlapról ajánljuk
Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként  mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Az emberek tudomásul vették, hogy nem ideálisak az útviszonyok, a balesetek száma átlagos maradt ezért a hétvégén, ám a közösségi közlekedésben vannak problémák, a pótlóbusz, az 5-10 perces késések a mindennapi élet részei most. Még mindig várható havazás és ónos eső is, ami ilyen hideg mellett különösen is veszélyes lesz.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×