Infostart.hu
eur:
377.79
usd:
324.22
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard
Vasúti szárnyvonalon közlekedő MÁV Start BZMOT személyszállító szerelvény.
Nyitókép: MTI/H. Szabó Sándor - illusztráció

Vasutasok Szakszervezete: abból nem lesz eredmény, hogy az utasok a Facebookon mérgelődnek

A Vasutasok Szakszervezete szerint a vasút legkritikusabb időszakát éljük. Meleg János, az érdekképviselet elnöke az InfoRádióban azt mondta, elegük van a vasutasoknak abból, hogy miközben lelkiismeretesen végzik a munkájukat, minden kritika és utasharag rájuk zúdul. Hozzátette: elvárják az államtól, hogy a MÁV munkatársai megfelelő munkakörülmények mellett dolgozhassanak.

Már tíz éve, hogy a Vasutasok Szakszervezete kiáltványt fogalmazott meg a vasúti munkavállalók sorsának jobbra fordításáért, amiért legfőképp az államnak volna dolga tenni. Mint Meleg János, a szakszervezet vezetője az InfoRádióban elmondta, nem javultak, sőt romlottak a kondíciók. „Ezért is kellett most ismételten felhívnunk a döntéshozók figyelmét arra, hogy ideje lenne egy kicsit más szemüvegen keresztül megközelíteni a szolgáltatást” – mondta.

Szerinte a vasúti anomáliák közismertek, emberek tömegei tapasztalhatták meg, mi történt az elmúlt hetekben, hónapokban, „hol tartunk most kulturált utazás tekintetében”, tíz éve és most is azt mondják, hogy minden, ami történik vagy nem történik, az adófizetők hátán csattan.

Hogy elsősorban miben szeretnének előrelépést a vasutasok, arról elmondta, a klimatizáció és a digitalizáció színvonala a szolgálati helyeken távol áll a XXI. században elvárhatótól. „Vannak olyan digitális lehetőségek, amelyeket ha kihasználnánk, akkor könnyebb lenne a vasutasok munkavégzése is” – részletezte, hozzátéve, vannak szociális helyiségek, amelyeket egyszerűen nem tartanak karban, nem teszik rendbe, márpedig mind irodisták, mind karbantartók kénytelenek nyaranta 40 fokban végezni a munkájukat.

A vasút műszaki problémáit a szakszervezeti vezető szerint most már nagyon nehezen viselik a vasutasok. „Nagyon becsületesen dolgoznak a vasutas munkavállalók annak érdekében, hogy a közszolgáltatási feladatuknak eleget tegyenek, csökkentett létszámmal, hiszen egyre kevesebben vagyunk. Újak alig jönnek ide dolgozni, és ugyanazt a színvonalat kellene tartani sokkal kevesebb munkavállalóval, és bizony frusztráltak a dolgozók emiatt” – mutatott rá.

Mint fogalmazott, nagyon nem örülnek, hogy a vasutasok vannak most a középpontban, ezért azt kéri az utasoktól, hogy legyenek kicsit toleránsabbak a munkavállalókkal szemben, köztük a jegyvizsgálókkal, a pénztárosokkal is, mert

nem ők tehetnek arról, hogy például egy mozdony meghibásodik, „a forráskivonásoknak ők ugyanúgy elszenvedői”.

Meleg János szerint megoldást nyújtana, ha a közlekedésre a GDP-nek egy adott százalékát kellene fordítani, ekkor el lehetne indulni egy fejlődési pályán. Egyetért Lázár János szakminiszterrel, hogy nem lehet „abból a bizonyosból” várat építeni, de azt látni kell, hogy ez a kormányzat vonta ki a közlekedésből az összes olyan forrást, amely most hiányzik belőle.

A szakszervezet elsősorban a tulajdonos állam képviselőjétől, a kormánytól, a minisztertől várja el azt, hogy pozitív változás álljon be.

„Nem hiszem, hogy nyomásgyakorlás nélkül lehet elérni eredményt jelen pillanatban, de az utazóközönségnek sem biztos, hogy elég ennyi hozzáállás, hogy csak mérgelődnek az állomáson meg facebookoznak. Ebből még nem lesz eredmény” – vetette fel még az érdek-képviseleti vezető.

Az InfoRádió az ügyben keresi az illetékes Építési és Közlekedési Minisztériumot, illetve a MÁV-ot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0
Bajnokok Ligája

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt szombat este lesz a kampányzáró gyűlése Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×