Infostart.hu
eur:
362.81
usd:
323.16
bux:
147737.38
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pexels.com

Tragédia várt a kislányra: egyedül ébredt a forró buszban, de feltalálta magát

A buszban felejtettek egy alvó első osztályos kislányt az osztálykirándulás után Tatán. A hétéves lány a lélekjelenlétének köszönheti, hogy nem lett nagyobb baja: az ablaktörő kalapáccsal verte ki a jármű egyik ablakát, a zajra pedig felfigyelt az éppen a mosdóban tartózkodó buszsofőr.

Június 5-én a tatai Vaszary János Általános Iskola elsősei osztálykiránduláson voltak. Kora délután, a legnagyobb melegben érkeztek vissza az iskolához.

Délután 2–3 körül értek haza a gyerekek az osztálykirándulásról. Miután leszálltak a buszról, egyik tanár sem nézte át a buszt és ellenőrizte a gyerekek létszámát. A buszvezető bezárta a buszt, majd elindult a telephelyre a járművön alvó 7 éves kislánnyal együtt – mondta a 24.hu-nak egy még mindig a történtek hatása alatt lévő szülő.

Elmondása szerint a buszon maradt kislány, amikor felébredt, szerencsére emlékezett egy akciófilmre, amelyben azt látta, hogy ablaktörő kalapáccsal törik ki egy busz ablakát, ezért ő is így tett.

Két kézzel megmarkolta a kalapácsot, majd, miután elsőre nem ment neki, több ütéssel kitörte az egyik vészkijárati ablakot. Szerencse, hogy egyetlen szilánk sem ment a szemébe, és volt annyi ereje, hogy ki tudja verni az ablakot. Erre a csörömpölésre figyelt fel a buszvégállomás mosdójában tartózkodó sofőr, akit addig még csak fel sem hívtak telefonon a pedagógusok, hogy hiányzik egy gyerek.

A szülő elmondása szerint

a kislány körülbelül fél órát tölthetett egyedül a legalább 30 fokos buszon.

A történtekre úgy derült fény, hogy az apa keresni kezdte a kislányát a neki átadott nagyobbik gyermekével, ám sehol sem találták. Mivel senki sem tudta megmondani, hogy a kislány leszállt-e a buszról, ezért elkezdték átnézni az iskola mosdóit. Ekkor mondta azt az egyik gyerek, hogy az osztálytársa aludt a buszon. Ebből jöttek rá, hogy a kislány fent maradhatott a járművön.

A felháborodott szülő szerint a kirándulást vezető pedagógus nem vállalta a felelősséget, noha a hibájából tragédia is lehetett volna - olvasható. „Amikor a szülők jelezték az iskola vezetésének a dolgot,

csak a csitítás ment és az, hogy miként lehetne eltussolni az ügyet.”

A lap érdeklődésére Vereckei Judit tankerületi igazgató közölte: „A Tatabányai Tankerületi Központ az iskola bejelentése alapján belső vizsgálatot rendelt el. Amikor a busz visszaérkezett az iskolához, egy járókelő vitatkozni kezdett az osztályfőnökkel és a sofőrrel, amivel akadályozta a hazatérő tanulók biztonságos leszállását".

Az ügyben az igazgató belső vizsgálatot ígért, mondván"megtesszük a további szükséges lépéseket is.”

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Hamarosan megszólal Matolcsy György ügyvédje és Varga Mihály az MNB-botrányról

Hamarosan megszólal Matolcsy György ügyvédje és Varga Mihály az MNB-botrányról

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Matolcsyt ma biztos nem hallgatja meg a bizottság, a védője viszont a hírek szerint beszámol az álláspontjáról, második napirendi pontként pedig Varga Mihály személyesen beszél a képviselők előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×