Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló
Fiatalok fürdenek a Balatonban a Strand Fesztiválon Zamárdiban 2023. augusztus 24-én. A fesztivált augusztus 23. és 26. között rendezik meg a Balaton-parti településen.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Pirger Zsolt: a Balaton jelene és jövője a mi kezünkben van

A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos igazgatóhelyettese arról beszélt az InfoRádióban, mekkora terhelést jelent a Balaton ökoszisztémájára nézve a turizmus, és miért fontos a rendszeres mérés, kutatás a tó és az idegenforgalom szempontjából.

A Balatonban sokasodó emberi eredetű szennyezések komoly károkat okoznak a tó ökoszisztémájának és élővilágának – hangsúlyozta Pirger Zsolt, a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos igazgatóhelyettese az Őszintén a Balatonról: változó balatoni élővilág című konferencia után.

„2023-ban például 11 millió turista látogatta meg a Balatont a nyári hónapokban, ami bizonyos szempontból dicséretes, hiszen hazánk legkedveltebb turisztikai célpontja, de ez elég jelentős terhelést is jelent a tó számára a közvetlen üdülőkörzetekben” – mondta az InfoRádióban az igazgatóhelyettes.

Ez részben abból fakad, hogy a nyaralók különböző napvédő kozmetikumokat használnak, amelyeknek van egy szintetikus UV-szűrő összetevője, majd zuhanyzás nélkül mennek a Balatonba fürdőzni. A bőrfelületükről leoldódnak ezek a vegyi anyagok, amelyek aztán bekerülnek a tó ökoszisztémájába, megzavarva annak normális működését – magyarázta a szakértő, hozzátéve, hogy

ezek az UV-szűrő összetevők hormonszerű hatásokat képesek előidézni, főként alacsonyabb rendű rákok, kagylók és más gerinctelenek szervezetében.

A vegyi anyagok hatására megváltozik ezeknek az élőlényeknek a fejlődési dinamikája, szaporodási képessége és sikeressége, továbbá stresszként jelentkezik, fokozva a szívműködésüket, stresszenzimtermelésüket.

Pirger Zsolt szerint az emberek utóbbi időben tapasztalható környezettudatosabb hozzáállása több mindenben megjelenik, és ezzel kapcsolatban kifejezetten jó visszajelzést kapnak a kutatók. Például odafigyelnek a szemetelésre, nem dobálják a tóba a műanyag palackokat, amelyekről köztudott, hogy különböző kémiai és fizikai hatásokra elaprózódnak, és mikroműanyagokként jelentkeznek az ökoszisztémában – részletezte.

A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos igazgatóhelyettese hangsúlyozta:

a Balaton teljes vízgyűjtő területe Magyarországon belül található, így a tó jelene és jövője is a mi kezünkben van.

Biológiai sokféleségének, vízminőségének, illetve turisztikai értékének megőrzése érdekében szükség van rá, hogy a tudósok hasonló kutatásokat végezzenek, és legalább ilyen fontos, hogy ezeknek a kutatásoknak az eredményei közérthető formában eljussanak mind az emberekhez, mind a turizmus-szektorhoz. Ezekre építve lehet kialakítani a Balaton érdekében felelős társadalmi hozzáállást és szerepvállalást – szögezte le a szakértő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Országgyűlési választás: így szavazhatnak a szolgálatot teljesítő rendőrök, tűzoltók, bv-sek és katonák

Országgyűlési választás: így szavazhatnak a szolgálatot teljesítő rendőrök, tűzoltók, bv-sek és katonák

A rendőrök fehér ingben teljesítenek szolgálatot a szavazás napján, és voksolni csak civilben mehetnek. A rendőrség, a tűzoltóság, a büntetés-végrehajtás (bv) és a honvédség személyi állományának is biztosítják a részvétel lehetőségét a vasárnapi országgyűlési választáson – itt vannak a részletek.

Rendkívül sűrű ez a szombat – így zárul a 2026-os országgyűlési választási kampány

A kormányerők este a Karmelitától pár lépésre várják a Fidesz–KDNP támogatóit, a Tisza Párt elnöke négy kelet-magyarországi helyszín után Debrecenben zárja az utolsó kampánynapot, a kisebb pártok is kampányzárót tartanak. Részletek.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×